Sárkányhajó: Klub Legénység Eb-n és az Ifjúsági Vb-n indulnak a magyarok

Július 28. és 30. között rendezik meg a sárkányhajósok soron következő nagy világversenyeit, a 17. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokságot és az IDBF Ifjúsági Világbajnokságot.

A Nemzeti Versenysport Szövetség keddi tájékoztatása szerint a versenyeken – amelyeknek a franciaországi Divonne-Les-Bains ad otthont – népes magyar küldöttség vesz részt.

A magyar legénységek jól felkészültek, szép reményekkel utazunk Franciaországba. Jövőre húszéves lesz a szövetségünk, a sportág pedig egyre népszerűbb. Magyarországon gyakorlatilag bárki kapcsolatba tud kerülni a sárkányhajózással” – mondta Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta: elégedettséggel tölti el, hogy egy világversenyen több magyar klub is képviselteti magát. „A szövetség az ifjúsági vonalat tudja elsősorban támogatni, így az Európa-bajnokság mezőnyében az indulással kapcsolatos költségek jelentős résztét maguk a csapatok állják, ezért már az is sikernek tekinthető, hogy ilyen nagy számban ott vagyunk a startnál. Bízom benne, hogy egy-egy érmet sikerül majd bezsebelni Franciaországban” – tette hozzá az elnök.

Magyarországon az első sárkányhajó egyesület, a Rába Sárkányhajó Club Győrben alakult 1997-ben. Egy évvel később létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség. A magyar sárkányhajó bajnokságok sorozatát a szövetség indította útjára 2003-ban, Csepelen. 1990-ben alakult meg az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első, európai klub legénységek közötti Eb-t. Magyar Sárkányhajó Szövetség – több világverseny szervezését követően (2009, 2013) – 2018-ban Szegeden rendezi meg a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságot.

Vélemény, hozzászólás?