Schäfer András a válogatott középpályása, az ország egyik legértékesebb futballistája és azon kevés magyar játékos egyike, aki egy topligában küzdhet a bajnoki címért. Az Union Berlin futballistája a Network4 csoportnak adott nagyinterjút, amelyből többek között kiderül, hogy miben látja a nemzeti csapat sikerét, szokott-e Dárdaival beszélgetni a berlini klubhelyzetről és szeretné-e összemérni az erejét a Bundesligában Szoboszlai Dominikkel.
A berlini kiscsapat továbbra is a világ egyik legnagyobb sztáregyüttese, a Bayern München kihívója a bajnoki címért, Schäfer azonban nem érzi nyomasztó tehernek a bajnokságban elfoglalt helyüket.
„Egy olyan csapatról beszélünk, amiről minden évben elmondják, hogy csont nélkül ki fog esni a Bundesligából. Ennek ellenére negyedik éve bizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk, kiélvezzük ezeket az apró kis örömöket. Nyilván jó lenne nyomást gyakorolni a Bayernre, de nem az a célunk – egyelőre –, hogy a magasba emeljük a trófeát”
– mondta a magyar játékos, hangsúlyozva, hogy a bennmaradáshoz szükséges 40 pont az elsődleges szempont.
Berlinben jó a hangulat, egységes a csapat.
„Nem mondom, hogy civilben nagyon sokat járnánk össze, az edzőközpontban eleve rengeteg időt töltünk együtt. Viszont ennyire szoros köteléket, ilyen légkört nagyon ritkán tapasztaltam, hogy mindenki teljesen egy irányba tart, talán csak az első MTK-s évemben volt hasonlóban részem – ennek köszönhető, hogy gyorsan be tudtam illeszkedni”
– mondta Schäfer.
A Bundesliga két egykori magyar sztárjáról is kérdezték a fiatal játékost. „Király Gáborral Szombathelyen egy utcában lakunk, vele szoktam beszélgetni a két klub jelenlegi státuszáról. Dárdai Pállal személyesen még nem beszéltem, de a két nagyobb fiával többször is. Palkóval csak a válogatottban dumálunk, Márton viszont a Hertha-meccsen is ott volt ellenünk a kispadon.”
Ha már a magyarokról esett szó, a Network4 interjújában szóba került Szoboszlai Dominik neve is.
„Domival [Szoboszlai Dominik] már nagyon szívesen farkasszemet néznék. Eddig három Lipcse-meccsen játszottam, de még nem voltunk egyszerre a pályán, és sajnos kisebb sérülésem miatt ez most hétvégén sem fog összejönni. Természetesen világsztárok ellen is nagyon jó játszani, Kimmich ellen például a Bayern-meccseken, a Dortmundban ott van a középpályán Bellingham… Ilyen ellenfelekkel szemben fantasztikus érzés futballozni.”
(Fotó: MTI / Illyés Tibor)
Márciusban a válogatott számára elkezdődnek az Európa-bajnokság selejtezői. Schäfer szerint a csoport első két helye a célkitűzés.
„Elég csalóka ez a csoport, nem lesz könnyű. Hiába gyengébb papíron mondjuk Montenegró, az idegenbeli összecsapások szenvedősek lesznek.”
Schäfer arra a kérdésre is válaszolt, hogy vajon mi lehet a nemzeti tizenegy sikerének titka. „A játékoskeretet nézve nem gondolom, hogy jobb a 2016-os csapat: Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám, Király Gábor, Juhász Roland mind óriási nevek… Szerencsére a fiatalítás gyorsan végbement, többen szerepelnek pl. a Freiburgban, a Fenerbahcéban, valaki nemrég igazolt a Hamburgba, valakit meg az AZ Alkmaar tíz millió euróért sem enged el. Jó úton haladunk, ebben a szövetségi kapitánynak hatalmas szerepe van. Remek brigádot rakott össze a válogatottban, figyel rá, hogy a mag állandó legyen.”
A Network4-nek adott nagyinterjúban Schäfer beszélt még arról is, hogy szerinte Szoboszlai, Kerkez Milos, Szalai Attila vagy Sallai Roland közül valaki még elérheti az 50 millió eurós átigazolási összeget, az édesapja pedig már három felnőtt klubja (MTK, DAC, Union) címerét tetováltatta magára, reméli, hogy egyszer a Machester United is felkerül majd a testére, a legfontosabb azonban az, hogy még sokáig küzdhessen az Union színeiben a Bundesligában.