Íme, az MLSZ közleménye.
„Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) megtartotta a tárgyalást a 8. fordulóban lejátszott Puskás Akadémia–MOL Vidi FC mérkőzés után történtek miatt, és a kétórás eljárás után büntetés nélkül zárta le az ügyet.
A Fegyelmi Bizottság indoklása szerint a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videófelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más a Fegyelmi Szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható.
Ugyanakkor mind a helyszínen, mind a tv-s közvetítésben nyilvánvaló volt, hogy a játékosok és szakmai stábok viselkedése megkérdőjelezte a sportszerűség és közvélemény elvárásai által szabott határokat. Ez a tény a fegyelmi eljárásban is világossá vált: az érintett játékosok és a meghallgatott klubvezetők kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, és elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól. Az eljárásban résztvevő összes szereplő egységes véleménye volt, hogy az eseménysor ártott a két klub és a sportág megítélésének. A klubok saját hatáskörükben ennek megfelelően kezelték az esetet.
Mindezek ismeretében az MLSZ reméli, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló helyzet. A szövetség természetesen a mostani döntéstől függetlenül minden olyan esetben eljárást kezdeményez, amikor nem példamutató, sportszerűtlen vagy erőszakos viselkedést tapasztal játékosok, vagy vezetők részéről.”