
Sérüléshullám sújtja a német THW Kiel csapatát, amely szerda este a Telekom Veszprémet fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. – idei első – fordulójában.
A német bajnokság ötödik helyezettjének keretéből Marko Vujin térdfájdalmak, Rene Toft Hansen és Lukas Nilsson pedig combsérülés miatt hiányzik, rajtuk kívül Domagoj Duvnjak, Nikola Bilyk és Christian Dissinger sem egészséges. A veszprémiek közül a francia William Accambray, továbbá Győri Mátyás nem léphet pályára hasonló okok miatt.
A veszprémi klub honlapján a macedón balszélső, Dejan Manaszkov arra hívta fel a figyelmet, hogy a horvátországi Európa-bajnokság miatt nagyjából másfél hónapig nem edzett együtt a csapat, ami még nehezebbé teszi a játékosok dolgát.
Jamali Iman elmondta, hogy a közelmúltban érkezett szerb jobbátlövő, Petar Nenadic jól illik a csapatba, és keményen dolgozik.
„Biztosan jó mérkőzést játszunk majd, de egyben kemény is lesz. Mindenki tudja, mennyire fontos ez a találkozó, éppen ezért százszázalékosan felkészültek vagyunk, és remélem, nyerni tudunk Kielben” – tette hozzá.
Ljubomir Vranjes vezetőedző úgy fogalmazott, a Kiel ellen játszani az egyik legnehezebb dolog kézilabdaberkekben, de egyben „jó móka is”, hiszen remek hangulat van a 10 ezer fős Sparkassen Arenában.
„Remélem, sikerült megtalálnom a tökéletes egyensúlyt az edzések és a regenerációra szánt idő között, s játékosaimban elég erő lesz erre az összecsapásra” – fogalmazott a svéd szakvezető.
A magyar bajnokcsapat ősszel sorozatban három BL-meccsét elveszítette, ezért most arra kell törekednie, hogy a második helyet visszaszerezze csoportjában. A Veszprém a közelmúltban kétszer – tavaly februárban és 2015 májusában – is győzni tudott Kielben.
A MOL-Pick Szeged is Németországban lép pályára az idei első körben, vasárnap a német bajnok Rhein-Neckar Löwen vendége lesz. A szegediek már öt vereségnél tartanak az idényben, ennél fogva legfeljebb a harmadik hely tűnik elérhetőnek számukra, de ahhoz is bravúrok kellenek.
A horvát RK Nexe csapatától kölcsönvett 25 éves jobbátlövő, Ivan Srsen elmondta, segíteni szeretne a csapatnak, és minél hamarabb be akar illeszkedni.
„Egy Szegeden játszott, jó tavaszi idénnyel megalapozhatnám a jövőmet. Örülök, hogy ide igazolhattam, mert ez egy európai élklub. Próbálom teljesíteni azokat a dolgokat, amelyeket kérnek tőlem az edzők” – nyilatkozta.
Csapattársai közül Szergej Gorbok kéz-, Matej Gaber talp-, Marin Sego pedig lábsérüléssel bajlódik.
A Szeged a közelmúltban ugyancsak két alkalommal – tavaly márciusban és 2015 márciusában – nyert aktuális ellenfele otthonában.
A magyar válogatott kapus Borbély Ádám lengyel együttese, a Wisla Plock szombaton a horvát PPD Zagrebet fogadja, és győznie kell, hogy versenyben maradjon a továbbjutásért.
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló:
szerda:
B csoport:
THW Kiel (német)-Telekom Veszpém 19.30
Az állás:
1. Paris Saint-Germain (francia) 18 pont
2. Flensburg-Handewitt (német) 14
3. Telekom Veszprém 13
4. THW Kiel 11
5. Vive Tauron Kielce (lengyel) 8
6. Meskov Breszt (fehérorosz) 7
7. RK Celje PL (szlovén) 5
8. Aalborg HB (dán) 4
vasárnap:
A csoport:
Rhein-Neckar Löwen (német) – MOL-Pick Szeged 17.00
Az állás:
1. Vardar Szkopje (macedón) 18 pont
2. HBC Nantes (francia) 15
3. Barcelona (spanyol) 12 (297-274)
4. Rhein-Neckar Löwen 12 (287-268)
5. MOL-Pick Szeged 9
6. IFK Kristianstad (svéd) 6
7. Orlen Wisla Plock (lengyel) 4 (268-293)
8. PPD Zagreb (horvát) 4 (250-290)
(MTI)