Sikeres magyar szereplés az egri uszonyosúszó VK-n

A magyar felnőtt versenyzők nyolc arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal zárták az egri CMAS Uszonyosúszó Világkupát. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviseltette magát a hevesi megyeszékhelyen.

Senánszky Petra esélyeshez méltó versenyzéssel megnyerte a női 50 méteres uszonyos gyorsúszás után a 100-as döntőt is. A Világjátékokra készülő világklasszis a 4X100-as mix váltó tagjaként is aranyérmet szerzett, a női 4X100-as váltóval pedig bronzérmes lett. Ugyancsak a dobogó legmagasabb fokára tudott állni Szász Tamás, miután győzött a férfi 400 méteres búvárúszásban. Ugyanebben a számban Semostyán Róbert bronzérmesként zárt. Lengyeltóti Bence a férfi 400 méter uszonyos gyorsúszásban első, a 200 méter távon pedig második lett. Utóbbi számban Cséplő Kelen nyert. Cséplő a 100 uszonyos gyors fináléjában sem talált legyőzőre. Varga Krisztina szombaton és vasárnap is dobogóra állt, előbb a női 400 méteres uszonyos gyorsúszásban harmadik lett, majd a zárónapon győzni tudott a 200-as távon- számolt be a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Blaszák Lilla Gréta két érmet is begyűjtött. A 200 méter felszíni döntőben 2., a 800-as távon pedig 3. lett. Ezüstérmet szerzett továbbá Pázmányi Sándor (1500 m), és a Debreceni Búvárklub „A” váltója (4X50 m felszíni mix). Remekeltek a juniorok, hiszen 12 aranyat, 6 ezüstöt és 8 bronzot szereztek. Kiemelendő Kiss Nándor teljesítménye, aki a 400 és a 800 méteres felszíni úszásban is junior világcsúcsot úszott.