Sima PSG-győzelem a Bayern ellen

Rangadónak indult, de a franciák már másfél perc elteltével vezettek. A Bayern erőlködött, de komoly veszélyt nem jelentett. A Chelsea úgy szerzett győztes gólt az Atletico ellen, hogy már a középkezdésre sem volt idő.

Az m4sport.hu beszámolója szerint A labdarúgó Bajnokok Ligája második csoportkörének záró mérkőzésein több meglepő eredmény is született. A nap rangadóján a B csoportban a PSG úgy verte a német rekordbajnok Bayern Münchent, mintha az egyik csapat a BL-ben, a másik a Bundesliga 2-ben szerepelne.

Másfél perc elteltével már vezetett a francia csapat és félóránként lőttek egy-egy gólt, különösebb megerőltetés nélkül. A csoport másik meccsén az első fordulóban nagy verést kapó Celtic idegenben, az Anderlecht otthonában aratott háromgólos sikert.

Az A csoportban a Manchester United az első félidőben eldöntötte a CSZKA elleni meccsét. Már négy góllal is vezetett, végül ebből „csak” három maradt, de így is elégedetten utazhatott haza. A játéknap másik meccse még simább összecsapást hozott, ezen a Basel öt gólt rámolt be a Benficának.

A C jelű kvartettben a Roma idegenben győzött a Qarabag ellen, míg a nap másik rangadóján hiába vezetett a hazai pályán játszó Atletico Griezmann 11-esével, a Chelsea Morata fejesével egyenlített, majd szó szerint a lefújás pillanatában Batshuayi a győztes gólt is megszerezte.

A D csoportban a Juventus sokáig nem talált rést az Olympiakosz ellen, végül hozta a kötelezőt és kétgólos sikert aratott. A Barcelona még inkább megszenvedett a Sporting otthonában és végül csak egy öngóllal sikerült nyernie.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:

A csoport:

CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester United (angol) 1-4 (0-3)
gólszerzők: Kucsajev (90.), illetve Lukaku (4., 27.), Martial (18., tizenegyesből), Mhitarjan (58.)

FC Basel (svájci)-Benfica (portugál) 5-0 (2-0)
g.: Lang (2.), Oberlin (20., 69.), Van Wolfswinkel (60., tizenegyesből), Riveros (77.)
kiállítva: A. Almeida (63. – Benfica)

Az állás:
1. Manchester United 6 pont
2. FC Basel 3 (5-3)
3. CSZKA Moszkva 3 (3-5)
4. Benfica 0

B csoport:

RSC Anderlecht (belga)-Celtic Glasgow (skót) 0-3 (0-1)
g.: Griffiths (38.), Kara (50. – öngól), Sinclair (92.)

Paris Saint-Germain (francia)-Bayern München (német) 3-0 (2-0)
g.: Dani Alves (2.), Cavani (31.), Neymar (63.)

Az állás:
1. Paris Saint-Germain 6
2. Bayern München 3 (3-3)
3. Celtic Glasgow 3 (3-5)
4. RSC Anderlecht 0

C csoport:

Atlético Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 1-2 (1-0)
g.: Griezmann (40., tizenegyesből), illetve Morata (60.), Batshuayi (94.)

Qarabag (azeri)-AS Roma (olasz) 1-2 (1-2)
g.: Henrique (28.), illetve Manolasz (7.), Dzeko (15.)

Az állás:
1. Chelsea 6
2. AS Roma 4
3. Atlético Madrid 1
4. Qarabag 0

D csoport:

Juventus (olasz)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 2-0 (0-0)
g.: Higuaín (69.), Mandzukic (80.)

Sporting CP (portugál)-FC Barcelona (spanyol) 0-1 (0-0)
g.: Coates (49. – öngól)

Az állás:
1. FC Barcelona 6
2. Sporting CP 3 (3-3)
3. Juventus 3 (2-3)
4. Olimpiakosz Pireusz 0

Vélemény, hozzászólás?