Simicskó: a Bátrak Ligája az összetartásról és a tisztességes küzdelemről szól

A Bátrak Ligája elnevezésű sport- és ügyességi verseny a sportszerű, tisztességes küzdelemről és a csapatjátékról, egymás segítéséről szól – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a kezdeményezésről tartott hétfői sajtótájékoztatón, Egerben.

Simicskó István kiemelte: a Bátrak Ligája próbára teszi az általános iskolások fiatalok fizikai és szellemi felkészültségét, erősíti bennük a közösségi érzést és a csapatban történő problémamegoldás képességét.

Mint minden sporttevékenység, e kezdeményezés is fontos szerepet tölt be a diákok nevelésében, elsősorban összetartásra és tisztességes küzdelemre tanítja őket – tette hozzá. Jelezte: a Bátrak Ligájával a Honvédelmi Sportszövetség hozzá akar járulni ahhoz, hogy ne csak sportszerető, hanem sportoló és sportszerű nemzet is legyen a magyar.

Az elnök arról is beszélt: az eddigi három helyszín: Pécs, Újfehértó és Újbuda után a program most egy „bátor városba”, Egerbe érkezett, ahol Szarvasról, Sárospatakról, Balassagyarmatról és a házigazda megyeszékhelyről összesen 13 iskola tanulói mérik össze erejüket, ügyességüket egyebek mellett lézeres lövészetben, futásban és akadálypályákon.

A részt vevő oktatási intézményeket egyenként 500 ezer forintos sportszercsomaggal jutalmazzák – mondta Simicskó István, kitérve arra is: terveik szerint a kezdeményezés eljut majd az ország minden részébe és idővel akár határainkon túlra is.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere a tájékoztatón arról beszélt: a több száz millió forint tao-támogatásból az elmúlt években megújult városi sportközpont sok sportág és sportesemény befogadására alkalmas, így a Bátrak Ligájának is méltó helyszíne. A helyiek sportszeretetét és az önkormányzat sport iránti elkötelezettségét jelzi az is, hogy nemrégiben adták át a mintegy kétmilliárd forintból szinte teljesen újjáépített Bárány István Sportuszodát – mondta.

A polgármester hangsúlyozta: Egerben a Honvédelmi Sportszövetség képviselői és a Bátrak Ligájának szervezői egyaránt otthon érezhetik magukat, hiszen „itt mindig fontos volt a lokálpatriotizmus és a hazaszeretet”.

(MTI)