Sorsdöntőnek bizonyult az első szett az azeri-magyar mérkőzésen

Végre elkezdődött, még ha csúszással is. Meglepetéssel indult az első nap, de ezt sajnos nem a mienk okozták. Nyertek az ukránok az oroszok ellen, aztán az esti utolsó mérkőzésen a lengyelek tréfálták meg a németeket. Távolabb került a továbbjutás számunkra. Helyszíni beszámoló Bakuból.

Ezerszer elcsépelt mondás, hogy a sportban nincsen ha… de most mégis nagyon kíváncsi lettem volna a mérkőzés alakulására,ha sikerül behúzni a már megnyertnek hitt első szettet.

Magyarorszag_Azerbajdzsan04_magyar_roplabda_valogatott_noi_roplabda_Eb2017_sportmenu

A mérkőzés hatalmas csúszással indult, mert az előző találkozón az ukránok ötszettes, maratoni csatára kényszerítették az oroszokat. Ezután egy pörgős megnyitó következett, amely során felsorakoztatták a résztvevő nemzetek lobogóját, és rövid betekintést nyerhettünk az azeri folklór és táncművészet rejtelmeibe. A leghosszabb ideig az azeri miniszterelnök helyettesének lelkesítő beszéde tartott, amelyet a két felsorakozó válogatott majdnem vigyázzállásban hallgatott végig. Ezután következhetett a minimum félórás, kötelező bemelegítés, amely során már a maroknyi magyar szurkolósereg is dobszóval hangolt a közelgő kezdésre.

A szett eleje jobban sikerült az ellenfélnek, ekkor még gondot okoztak Mammadova bődületes szervái.Aztán szépen lassan utolértük őket és stabilan néhány pontos előnyt őrizgettünk. Az azeriek is elbizonytalanodtak kissé, ekkor már a magas termetű szőke ászuk szervája is a hálóban landolt. Szakmáry támadásai rendre ültek, és semmi jel nem utalt arra, hogy pár perc múlva egy szoros végjátéknak leszünk a tanúi. 19-14-es vezetésünk után az azeriek elkezdtek felzárkózni, ekkor már jobban figyeltek Gréta befejezéseire és könnyedén megfogták őket. Az egymás utáni két időkéréssel sem sikerült a magyar kapitánynak belenyúlni a végjátékba, a stratégia változatlan maradt, továbbra is minden feladás Szakmáry felé irányult, ami a játék ezen periódusában nem bizonyult szerencsésnek. Azonban az igaz, hogy a lehetőségeink megvoltak. 21-18-as vezetésnél a mérkőzés két legnagyobb ziccere maradt kihasználatlanul egy támadáson belül. Utólag ez volt a szettlabda, és aztán, ki tudja…

Magyarorszag_Azerbajdzsan07_noi_roplabda_Eb2017_sportmenu

22-22-nél utolértek, ekkor jött meg igazán az azeri szurkolók hangja is. Hosszú idő után átvették a vezetést és két szettlabdához jutottak. A másodikat kihasználták, igaz még egy challenge erejéig bizakodhattunk, hogy az azeriek legjobb játékosának, Rahimovanak az ütése esetleg vonalon kívül landolt. Sajnos nem.

Mire magunkhoz tértünk a kábulatból az azeriek 10-3-as vezetésre tettek szert. Ekkor már túl voltunk a második időkérésen,de ez is csak annyiban segített, hogy állandósult a különbség a két csapat között. Liliom Rita néhány villanása még kecsegtetett némi reménnyel, de aztán a végjáték ismét a hazaiaké lett. Ők nagyot javultak az első szett közepétől, több játékosuk is bátran ütött, ponttal befejezve a támadásokat, így nem igazán tudtunk már blokkolni sem, mert nem csak a két nagy ászuk, hanem többek között Bayramova és Samadova is sikeres volt. Sajnos a harmadik szettre már nem sok kérdés maradt. Az első szett kivételével hiányzott az ütőerő a magyar csapat játékából, úgy tűnik, hogy Horváth Dóra és Sándor Renáta különböző okok miatti kiválása a válogatottból mélyebb űrt hagyott maga után.

Magyarorszag_Azerbajdzsan09_noi_roplabda_Eb2017_sportmenu

Alberto Salomoni mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte, hogy az első szett kulcsfontosságú volt, a végén kellett volna “megölni” a támadásokat, ezután az azeriek magasabb fokozatba kapcsoltak, mi pedig veszítettünk az önbizalmunkból. Nem elég csak egy szett erejéig jól teljesíteni, ez itt az egyetem,a röplabda legmagasabb iskolája, mindhárom ellenfelünk kiemelkedő színvonalon teljesít. El kell felejteni az utolsó két szettet, az elsőből kell önbizalmat meríteni, kiragadni a pozitívumokat és felépíteni a játékunkat a lengyelek elleni csatára. – tette hozzá a kapitány.

A lányok is bizakodva várják a következő ellenfelet, ezt sugallta az első szett legjobb magyar játékosa is.

Nagyon nagy meccsen vagyunk túl egy olyan ellenféllel szemben, ahol világklasszisok játszanak.Többet szerettem volna vállalni, segíteni a csapaton, de ritkán találkozom ilyen magas blokkokkal, nehéz volt átütni őket. Jól mezőnyöztünk az elején, talán le is néztek minket az azeriek, de aztán észbe kaptak ,hogy baj is lehet, elmehet a szett és elkezdek magasabb szinten játszan. Jól indítottuk az Eb-t, sajnálom ,hogy elveszítettük a meccset, de még semmi nincsen veszve, a győzelemért fogunk játszani a lengyelek ellen és mindenkitől 120 %-ot várok !” – értékelt Szakmáry.

Valóban extra teljesítményre lesz szükség, mert a lengyel csapat talán még nehezebbnek ígérkezik, főleg annak tudatában, hogy a csütörtöki nap utolsó mérkőzésén döntő szettben múlták felül az esélyesebb németeket.

A találkozó képei (fotó: cev.lu)

Női röplabda Eb 2017: Magyarország - Azerbajdzsán

 

Eredmény:

A csoport, 1. forduló:
Azerbajdzsán-Magyarország 3-0 (23, 14, 16)
Baku, Nemzeti Tornacsarnok, 4000 néző, v.: Jan Krticka (cseh), Jacobus Nederhoed (holland)

További eredmények:
Lengyelország-Németország 3-2 (-23, 15, -18, 23, 5)

A csoport állása:
1. Azerbajdzsán 3 pont
2. Lengyelország 2
3. Németország 1
4. Magyarország 0

A csoport további programja:

szombat:
Magyarország-Lengyelország 16.00

vasárnap:
Azerbajdzsán-Lengyelország 16.00
Németország-Magyarország 18.30

hétfő:
Azerbajdzsán-Németország 16.00

A többi csoport pénteki eredményei:

B csoport (Tbiliszi):
Olaszország-Grúzia 3-0 (14, 12, 12)
Fehéroroszország-Horvátország 3-2 (-10, -15, 21, 20, 9)

C csoport (Baku):
Oroszország-Ukrajna 3-2 (18, -20, 23, -23, 13)

D csoport (Gandzsa):
Szerbia-Csehország 3-0 (22, 16, 23)
Hollandia-Belgium 3-1 (-23, 12, 21, 14)

A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a nyolc közé kerülnek, míg a másodikak és harmadikak keresztbe játszanak a negyeddöntőbe jutásért.

fotók: CEV

Vélemény, hozzászólás?