Az Európai Atlétikai Szövetség 2019. után újra a Fejlesztési Bizottságába választotta Petrahn Barbara, kétszeres olimpikon atlétát, aki január óta a Magyar Sí Szövetség főtitkári tisztségét is betölti.
Eredetileg a bizottsági megbízatás kettő plusz kettő évre szólt, így Petrahn Barbara, aki főállásban a Magyar Sí Szövetség főtitkára, joggal bízhatott abban, hogy az elmúlt években elvégzett munkája alapján újraválasztják – adta hírül a Magyar Sí Szövetség.
„Óriási megtiszteltetés számomra és természetesen a magyar atlétika számára, hogy az Európai Atlétikai Szövetség elismeri munkámat és a következő két évben is számít rám.” – mondta az egykori kétszeres olimpikon atléta. „Magyarországnak fontos és meghatározó szerepe lesz az előttünk álló évek atlétikájában, hiszen 2023-ban a világ egyik legrangosabb sporteseményének adhat majd otthont Budapest.Sportdiplomatáink az elmúlt években fontos pozíciókat töltöttek be, Gyulai Márton évek óta meghatározó tagja az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának és 2021. évtől a fejlesztési bizottságban is együtt dolgozhatok majd vele. Biztos vagyok benne, hogy kiemelkedően sikeres két esztendő vár ránk.”
A bizottság tagjaira Jean Gracia, a testület vezetője és egyben a tanács francia tagja tett javaslatot, melyet a szövetség elfogadott; így az igazgatóságban néhány személycsere mellett a 2019. évben megválasztott tagok folytatják a jövőben a munkát.
„Az elmúlt időszakban a korábban megkezdett feladatainkat folytattuk és további lépéseket tettünk az atlétikai fejlesztéséért; a szövetség a már meglévő és sikeres programjait a járványhelyzetre való tekintettel eredményesen megreformálta, ezek a webináriumok továbbra is elérhetőek lesznek különböző platformokon. Sikeresnek ítélem a szövetség pénzügyi támogatást nyújtó pályázatait, melyek elbírálásában az én véleményemre, javaslataimra is számítottak, illetve hozzám nagyon közel álló és a fiatalok védelmét szolgáló fontos projektek előkészületei is zajlanak, melyeknek természetesen aktív tagja vagyok.”
A bizottság érdekeltségi területei közé tartozik az oktatás, beleértve az e-learning alapú képzést, a sportági stratégiai programokra való javaslattétel, a tömegsport és a fiatal vezetők fórumának fejlesztése, valamint a hatékony ifjúsági és gyermek programokra és projektekre való ajánlás.
Petrahn Barbara megbecsülését mutatja, hogy jelenleg a Magyar Sí Szövetség főtitkáraként dolgozik, de az atlétikától továbbra sem szakadt el, nemzetközi szintéren segíti a munkát.
„A Magyar Sí Szövetség főtitkáraként és az Európai Atlétikai Szövetség bizottsági tagjaként két olyan sportágat képviselhetek, melyek az olimpiák tekintetében a legnépszerűbbek közé tartoznak. Hiszem, hogy a különböző sportágak összeegyeztethetőek, nemcsak szakmailag, hanem sportdiplomáciai területén is, melyből mindkét oldal kamatoztathatja az együttes tudást” – mondta Petrahn Barbara.