Sportoltak az agrárszakemberek, Baji harmadik lett fogathajtásban

Az esős időjárás ellenére sikeres volt a IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége. A rendezvényen állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok húztak sportcipőt.

A szervezők szombati tájékoztatása szerint a tatai eseményen az indulók több sportágban is kipróbálhatták magukat, népszerű volt ezúttal is a fogathajtás, a labdarúgás, a parkröplabda és a sárkányhajó is. Az állatorvosok mezőnyét erősítette a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes és Universiade-győztes gátfutó, Baji Balázs is.

Nagyon élveztem a fogathajtást, az állatokkal amúgy is jól bánok, az eredményemre meg különösen büszke vagyok. Életem első fogathajtó versenyén harmadik lettem” – újságolta Baji.

Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője elmondta, az eső különösebben nem zavarta meg az indulókat. „A kissé barátságtalan időjárás ellenére elmondható, hogy több résztvevőnk volt, mint tavaly, és sok volt a visszatérő agrárszakember. Kiemelten kezeljük az indulók visszajelzéseit, így lehet, hogy a meglévő sportágak mellett jövőre új mozgásformát is beépítünk a programba” – mondta a főszervező.

Vélemény, hozzászólás?