Szakaszgyőzelem a célja a CCC-nek a Giron

Szakaszgyőzelem a célja a CCC országúti kerékpáros csapatának, amely Valter Attilával a soraiban vág neki szombaton a Giro d’Italiának.

A lengyel World Tour-csapat hétfőn a honlapján ismertette az induló nyolcfős keretet, a 22 éves Tour de Hongrie-győztes Valter révén 13 év után lesz újfent magyar résztvevő háromhetes körversenyen. Ezt eddig egyedüli magyarként Bodrogi László mondhatta el magáról – számolt be az MTI.

A CCC keretében Valter mellett a cseh Josef Cerny, a spanyol Victor de la Parte, az amerikai Joey Rosskopf, valamint az orosz Pavel Kocsetkov és az olasz körversenyről már két szakaszgyőzelemmel rendelkező Ilnur Zakarin, valamint a Tour de Hongrie-n is indult lengyel Kamil Gradek és Kamil Malecki szerepel.

Gabriele Missaglia sportigazgató kiemelte: a Zakarin vezette induló keret ideális elegye tapasztalt kerékpárosoknak és Grand Tour-újoncoknak, s az elsődleges céljuk a szakaszgyőzelmek elérése lesz.

Az oldal idézte Valtert is, aki kiemelte, szeretne sokat tanulni csapattársaitól. Hangsúlyozta: nagyon készült a májusi budapesti Grande Partenzára, és bár a pandémia miatt erre nem kerülhetett sor, büszke, hogy teljesítményével így is kivívta a keretbe kerülést.
A Giro-indulás a pályafutásom eddigi legnagyobb állomása. Több mint egy évtizede állt rajthoz legutóbb magyar versenyző Grand Tour-versenyen, így ez az országomnak is nagy jelentőségű. Készen állok, jó formában vagyok, jó eredményekkel és értékes tapasztalatokkal akarom emlékezetessé tenni az első háromhetesemet” – fogalmazott. Hozzáfűzte: számos kemény szakasz vár rá a három hét során, amelyek lehetőséget biztosítanak a hegyimenőknek és a szökevényeknek a jó eredmények elérésére.

Az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, a vasárnap zárult imolai világbajnokság után Bolognából repül tovább Szicíliába a csapattársaival.
Hihetetlen, hogy ez ilyen hamar eljött. Motivált vagyok, hogy egy jó versenyt fussak” – fogalmazott. Elárulta, ő már múlt hét eleje óta tudta: rajthoz állhat a Girón, az edzéseit is ennek jegyében alakították. Hozzáfűzte: a Tour de Hongrie megnyerése nagyot nyomott a latban az indulás kapcsán.

Biztos, hogy ez a győzelem kellett ahhoz, hogy a nevem végleg ott legyen a papíron, örülök, hogy ezt pont egy magyar versenyen tudtam kivívni” – szögezte le Valter, aki 15 év után nyerte meg hazai kerékpárosként a magyar körversenyt.

Mint mondta, az idei fejlődését figyelembe véve nem csupán a Giro befejezése lesz a célja, hanem szeretne a legjobb tízben zárni egy-egy szakaszon.

fotó: tdh.hu