Szatmári András bejutott a negyeddöntőbe a vb-n!

Szatmári András negyeddöntőbe jutott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az MTI beszámolója szerint a kardvívás 2017-es vb-aranyérmese a harmadik fordulóban az idei Európa-bajnokkal, az előző, 2013-as budapesti vb győztesével, Venjamin Resetnyikovval csapott össze. A párharc kétesélyes volt, és sokáig nem is alakult ki nagy különbség. Az elején az orosz vezetett, majd 4-6 után Szatmári sorozatban négy tust adva fordított. Nem sokkal később, 8-8-nál döntetlen volt az állás, aztán megint a magyar kardozó négyes sorozata következett. Innen pedig már nem tudott visszakapaszkodni Resetnyikov.

Szatmári ellenfele az elődöntőért, azaz a biztos éremért a Gémesi Csanádot búcsúztató Eli Dershwitz lesz. A világranglista amerikai éllovasa, aki tavaly vb-ezüstérmes volt, hét tus különbséggel verte magyar ellenfelét, pedig jó darabig szoros volt az állás. Gémesi 6-7-ig jól tartotta magát, az amerikai kardozó azonban azután határozottabban támadott, elhúzott, és magabiztosan győzött.

Hiába a nagy különbség, ez az asszó szorosabb volt. Ha újravívnánk, nem kapnék ki. Hat-nyolc után kaptam pár peches találatot, ami elkerülhető lett volna. Ez volt a kulcs, itt dőlt el a mérkőzés” – vélekedett Gémesi.

Eredmények:

férfi kard:

a 64 között:
Szilágyi Áron-Low Ho Tin (hongkongi) 15-11
Szatmári András-Miheil Mardeleisvili (georgiai) 15-10
Gémesi Csanád-Arne de Ridder (belga) 15-7
Mohamed Amer (egyiptomi)-Decsi Tamás 15-7

a 32 között:
Szatmári András-Kim Jun Ho (dél-koreai) 15-11
Gémesi-Aldo Montano (olasz) 15-14
Josida Kento (japán)-Szilágyi 15-14

a 16 között:
Szatmári-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-12
Eli Dershwitz (amerikai)-Gémesi 15-8

fotó: MTI/Czagány Balázs