Száz fiatal sportolót támogat a MOL Alapítvány

Száz tehetséges fiatal sportolót díjazott ma a MOL Alapítvány összesen 32 millió forint értékben. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata olyan általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is bizonyítottak már. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra és egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak biztos, kiszámítható hátteret jelent.

A MOL Alapítvány keddi közlése szerint az idén tavasszal meghirdetett pályázatra a 10-18 évesek kategóriájában 756 pályázat érkezett be, ebből 85 pályázatot támogat az alapítvány – köztük két páros versenyzőt –, összesen 27 millió forint értékben. A 18 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában a beérkező 26 pályázatból 13-at díjaztak, összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 32 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány száz kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolónak.

A pályázatok három körös elbírálását a MOL Alapítvány kuratóriuma végezte, egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

A díjakat a MOL támogatottja, Hosszú Katinka úszó adta át az ifjú tehetségeknek.

(Hosszú Katinka; fotó: MOL Alapítvány)

„Világrekordot is állíthanánk most az egy négyzetmétere jutó tehetséges sportolók számával” – jegyezte meg nevetve Hosszú Katinka úszó az ünnepélyes díjátadón, hozzátéve, hogy „igazán öröm látni, hogy hazánkban ennyi kiemelkedő fiatal sportoló van, pedig az úton, amelyen elindulunk, sok akadállyal kell megküzdeni az álmainkért. Ne feledjétek, hogy ha ezen az úton nem egyedül vagyunk, ha a sikereket van kivel megosztanunk, akkor lesz igazán édes a győzelem!”

A száz támogatott közt ott van Pusztai Liza, kadét világ- és Európa-bajnok, junior Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes magyar kardvívó, akit már 2016 óta támogat az alapítvány, illetve Özbas Sofi ifjúsági olimpiai bajnok cselgáncsozó és Karai Levente, junior Európa-kupa győztes triatlonista is. Péni István ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnok sportlövő eszközvásárlását 2011 óta segíti a MOL Tehetségtámogató Program Sport. A sportoló idén elnyerte a 18 éven felülieket támogató Tehetségtámogató Klasszis pályázatatot is, így a támogatás összegét a tokiói olimpiai fekészülésre költheti.

(Hosszú Katinka éppen szelfit készített a győztesekkel, fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs)

„Az idei év legnépszerűbb pályázati sportágai a klasszikus küzdősportok, mint a birkózás, a cselgáncs és a keleti küzdősportok, valamint az úszás, a vívás és a kajak voltak. A mostani támogatásokkal együtt a program 2006-os indulása óta 2054 sportolót támogattunk, összesen 438 millió forinttal, mely igen jelentős összegnek számít a sporttámogatások között hazánkban” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL kommunikációs igazgatója az ünnepélyes díjátadón Budapesten.

A MOL Tehetségtámogató Program 2019 SPORT kategória Támogatott pályázók listája:

Pályázó neve Sportág Település
1 András Csaba asztalitenisz Budapest
2 Andrásfi Tibor Árpád párbajtőr Budapest
3 Apáti Bence síkfutás Békéscsaba
4 Bacsa Fanni atlétika Miskolc
5 Bak Gergely bírkózás Budapest
6 Bakó Olga kajak Budapest
7 Barocsai Petra úszás Adony
8 Barta Luca öttusa Salgótarján
9 Battai Sugár Katinka kardvívás Debrecen
10 Bőhm Csaba öttusa Zsámbék
11 Burián Bendegúz kempo Csősz
12 Büki Adél Lili párbajtőr Székesfehérvár
13 Chukwu Hannah Chinyere fallabda Tatabánya
14 Dékány Kinga párbajtőr Kétegyháza
15 Ekker Léna műkorcsolya Budapest
16 Erdélyi Tamás kajak Győr
17 Erős Patrik dániel kajak Sajószöged
18 Fábián Sára Ráhel sportlövészet Budapest
19 Fekete Gergő vizilabda Debrecen
20 Fetter Erik mountain bike Pilisvörösvár
21 Fülöp Kitti Mariann ritmikus gimnasztika Kaposvár
22 Gaál Zsóka sakk Ajka
23 Gál Lili motorsport Esztergom
24 Gáll András öttusa Budapest
25 Görbe Soma motorsport Budapest
26 Gyurinovics Fanni úszás Budapest
27 Hatházi Dóra úszás Nyíregyháza
28 Hodossy-Takács Sámuel magasugrás Debrecen
29 Horváth Benedek kenu Kulcs
30 Ilosvay Beatrix Nikolett fitness Kerepes
31 Józsa Levente Márk taekwondo Budapest
32 Kajtár Bence kickbox Esztergom
33 Karai Levente triatlon Baja
34 Kígyós Keán Gábor tollaslabda Hajdúszoboszló
35 Kizakisz Georgiosz Nikolaosz asztalitenisz Szekszárd
36 Klenczner Márton István sportlövészet Gödöllő
37 Kovács Kornél versenytánc Budaörs
38 Kozák Ádám sakk Budapest
39 Kőhalmi Emese kajak Göd
40 Kropkó Márta triatlon Budapest
 

41

Litkey Janka -Érdi Hanna Noa  

vitorlázás

 

Pécsely

42 Manninger Luca röplabda Göd
43 Mátó Sára síkfutás Székesfehérvár
44 Mészáros Krisztofer szertorna Győrújbarát
45 Nagy Adrienn tenisz Budapest
46 Nagy Bianka kenu Szeged
47 Nekifor Mária Erika tőrvívás Budapest
48 Nógrádi Bence Márk gyorskorcsolya Zsombó
49 Orbán Adrián Kristofer ökölvívás Kecskemét
50 Őry Zsombor Erős kajak Budapest
51 Özbas Szofi cselgáncs Szolnok
52 Patakfalvy Luca Márta taekwondo Budapest
53 Pázmándi Dominik Dávid távolugrás Szolnok
54 Persányi Barnabás sakk Telki
55 Potoniec Zsófia kajak Szigetszentmiklós
56 Preil Nikolett Gabriella evezés Budapest
57 Pusztai Liza kardvívás Budapest
58 Rabb Krisztián kardvívás Budapest
59 Sándorházi Vivien tollaslabda Budapest
60 Schermann Bianka szertorna Budapest
61 Schermann Regina műkorcsolya Budapest
62 Sipőcz Richárd cselgáncs Töltéstava
63 Sótonyi Botond Péter vitorlázás Budapest
64 Szél Anna Hella bírkózás Orosháza
65 Szenttamási Róza bírkózás Gyál
 

66

Szilágyi Konrád -Szklenka Bence  

evezés

 

Vác

67 Szőke Alex bírkózás Budapest
68 Szűcs Laura Virág kardvívás Budapest
69 Takács Boglárka síkfutás Mór
70 Tar Réka úszás Budapest
71 Tatár Lőricn Sebestyén curling Törökbálint
72 Tóth Benedek cselgáncs Budapest
73 Tóth Ivett műkorcsolya Budapest
74 Tóth Orsolya kosárlabda Budapest
75 Varga Brigitta Tímea cselgáncs Budapest
76 Varga Dávid Ferenc íjászat Tatabánya
77 Vas Kata Blanka mountain bike Kiskunlacháza
78 Vass Zoltán kenu Budapest
79 Vécsei Réka úszás Miskolc
80 Vég Zsombor cselgáncs Cegléd
81 Velcz Zsombor tenisz Budapest
82 Vígváry Viktor kickbox Dorog
83 Zahorán Petra gyaloglás Békéscsaba
84 Závaczki Bálint golf Nyíregyháza
85 Zombori Gábor úszás Szigethalom

 

A MOL Tehetségtámogató Program 2019 SPORT KLASSZIS kategória Támogatott pályázók listája:

Pályázó neve Sportág Település
1 Bányai Zsombor Márk Budapest
2 Csorvási Soma László szertorna Budapest
3 Jászapáti Petra gyorskorcsolya Budapest
4 Juhász Janka úszás Kiskunhalas
5 Lehmann Csongor triatlon Sajószöged
6 Nádas Bence kajak Taksony
7 Péni István sportlövészet Budapest
8 Szabó Márton evezés Szolnok
 

9

 

Szebegyinszki Richárd

diszkoszvetés, súlylökés  

Békéscsaba

10 Szigetvári Mercédesz Renáta cselgáncs Siklós
11 Tóth Lili Anna gátfutás Dombóvár
12 Vadnai Benjamin vitorlázás Balatonfüred
13 Valkusz Máté tenisz Budapest