Székely Norbert: hiszek abban, hogy jó utolsó meccsünk lesz

Székely Norbert szövetségi kapitány hangsúlyozta, hisz abban, hogy a magyar válogatott jó utolsó mérkőzést játszik a belgák ellen szombaton a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság alsóházi rájátszásában, melynek győztese kijut az olimpiai selejtezőtornára.

Nem nagyon tudok mást mondani mint tegnap belga kollégám, Philip Mestdagh, a csütörtök este még lehet a csalódottságé, de a mai nap már az utolsó meccsünkre való felkészülés jegyében telik” – mondta a szakvezető az MTI-nek a pénteki tréning után a Beograd Arenában. – „Tegnap este már elkezdtük a videózást, elterveztük a hátralévő edzéseket, és persze megnéztük a leendő ellenfél negyeddöntőjét” – sorolta a szakvezető a britekkel szemben 62-59-re elvesztett negyeddöntő másnapján.

A sportban talán kicsit könnyebb a negatív dolgokat feldolgozni, mert két napra rá már esély nyílik kijavítani, és hiszek abban, hogy jó utolsó meccsünk lesz holnap” – fejtette ki a kapitány, majd rátért arra, hogy a túloldalon van néhány kivételes képességű játékos, közülük is kiemelkedik Emma Meesseman, aki áprilisban tagja volt az Euroliga-címét Sopronban megvédő orosz Jekatyerinburgnak.

Ő a világ egyik legjobb játékosa, aki amellett, hogy remek kosárlabdázó, egyensúlyban is van fizikailag és lelkileg egyaránt. A meccs egyik kulcskérdése lesz, hogy vele mit tudunk kezdeni. A belga csapat kifejezetten stílusos és szép kosárlabdát játszik, de nekünk az ő testükön keresztül vezethet az út az olimpiai selejtezőbe” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy az Eb előtt a csoportból való továbbjutás volt a cél, csütörtökön viszont már az elődöntő is elérhető közelségbe került, Székely Norbert azt mondta:
A sport mindig újabb esélyeket ad, ez a szép benne. Megpróbálunk élni vele holnap.”

A magyar és a legutóbb Eb-bronzérmes belga válogatott a pénteki szünnapot követően szombaton 12.30 órakor csap össze az olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban.

Az Eb-ről az első hat helyezett – azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese – vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra. Érdekes, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.

Rájátszás az olimpia kvalifikációért (Belgrád)
12.25: Belgium–Magyarország (Tv: M4 Sport)
15.00: Oroszország–Svédország

Elődöntő (Belgrád)
18.00: Franciaország–Nagy-Britannia
20.30: Spanyolország–Szerbia (Tv: M4 Sport)

Helyosztók (Belgrád)
Július 7. a 3. helyért 17.30
Július 7. döntő 20.30 (Tv: M4 Sport)

fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt