Székely Zója erősnek és motiváltnak érzi magát

A karantén alatt még motiváltabb lett a válogatott és a Postás SE erőssége, Székely Zója, aki ráadásul talajon és felemáskorláton új gyakorlattal készül az őszi viadalokra.

A Magyar Torna Szövetség közlése szerint a 17 éves tornász saját bevallása szerint már nagyon szeretne újra versenyezni. A karantén időszaka alatt edzőjével közösen készítettek egy edzéstervet olyan gyakorlatokból, amelyeket otthon is el lehetett végezni, de nehéz volt szerek és az edző jelenléte nélkül készülni.

A sportoló elmondása szerint a Magyar Torna Szövetség hathatós közreműködésének köszönhetően nem sokat kellett otthon edzeni, és hamar vissza tudott állni a pandémia előtti edzésmunkára. Azzal, hogy az év legjelentősebb megmérettetését, a kontinensviadalt decemberre halasztották, a versenyzőknek több idejük lesz tréningezni. Székely Zója ezt az időt arra használta, hogy talajon és felemáskorláton is új gyakorlatot tanuljon. Ezeket azonban nem szeretné már az őszi hazai viadalokon bemutatni, lehetőség szerint csak az Eb-n versenyezne velük.

Székely Zója: Jelen pillanatban nagyon erősnek és motiváltnak érzem magam. Az, hogy megjelent a versenynaptár, és a dolgok jelenlegi állása szerint van mire készülni, rengeteget jelent számomra. Sok időt hagytunk ki, ami a versenyzést illeti, emiatt nagyon várom már, hogy téthelyzetben is megmutassam a gyakorlataimat.

 

fotó: MOB / Szalmás Péter