Szekszárdi győzelem az Euroliga selejtezőjében

Az Atomerőmű KSC Szekszárd hazai pályán három ponttal verte a francia ESBVA-LM csapatát szerdán a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének első mérkőzésén.

A Magyar Kupa-címvédő szekszárdiak fennállásuk második nemzetközi kupaszereplésére készültek, és a szurkolók egy része a csapat kérésének megfelelően ezúttal is fehér felsőruházatban érkezett a Városi Sportcsarnokba. Djokics Zseljko együttesének minden oka megvolt a bizakodásra, ugyanis mindhárom eddigi mérkőzését megnyerte az NB I 2018/2019-es szezonjában.

A Entente Sportive Basket Villeneuve d’Ascq Lille Métropole (ESBVA-LM) legutóbb ötödik lett a francia bajnokságban, az Európa Kupában pedig a negyeddöntőig jutott. A nyáron Szekszárdra szerződött – és a szerbekkel 2015-ben Budapesten Európa-bajnok – Nevena Jovanovic az elmúlt idényben még a Lille-t erősítette.

Az otthoni bajnokságot szombaton megkezdő franciák az első negyedben állva hagyták a hazaiakat, akik pontatlanul dobtak és szellősen védekeztek. A második szakaszra viszont alapvetően változott a játék képe, sokkal nagyobb százalékban értek célba a szekszárdi dobások, miközben a vendégek nagyon elbizonytalanodtak. Tizenhárom pontos hátrányt ledolgozva a második negyed hetedik percében egyenlített a Szekszárd, amely a vezetést is átvette és a nagyszünet előtt hatpontosra növelte előnyét.

A pihenőt követően 34-28-ról indult a játék. A bajnoki ezüstérmes tolnaiak továbbra is jól játszottak, és a harmadik szakaszt is megnyerték. A negyedik negyed elején már 17 ponttal vezettek, de aztán néhány támadásuk eredménytelenült zárult, a franciáknak pedig hirtelen minden bejött, és egy 10-0-s sorozattal közelebb zárkóztak. Sőt, később, 66-65-nél egy pontra feljöttek, végül azonban a szekszárdiaknak sikerült megnyerniük a mérkőzést.

A lille-i visszavágóra egy hét múlva kerül sor. A párharc győztese feljut az Euroliga főtáblájára, ahol már ott van a legutóbb ezüstérmes Sopron Basket.

Eredmény:
Női Euroliga, selejtező, 1. mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd – ESBVA-LM (francia) 71-68 (10-23, 24-5, 18-11, 19-29)
a magyar csapat legjobb dobói: Jovanovic 14, Studer 13, Gereben, Mc Call, Eldebrink 10-10-10

(MTI)