Szép versennyel búcsúztatták a strandröpisek a nagyerdei helyszínt

Kiváló napsütéses, szélcsendes időben most hétvégén rendezték a Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság soros fordulóját Debrecenben, az Aquaticum Strandfürdőben. Mivel a fürdő felújítására hamarosan sor kerül, ezért az átadásig, várhatóan 2019-ig most utoljára volt lehetőség strandröplabda versenyen játszani a Nagyerdei Strandfürdőben.

A szervezők tájékoztatása szerint a játékosok átérezték a vissza nem térő lehetőséget és szép számmal neveztek a fordulóra. A Strandfürdő munkatársai is mindent megtettek a rendezvény sikeréért: plakátokon hirdették a versenyt, a verseny előtt és az első nap után is frissen rotált pályák várták a játékosokat és szükség esetén locsolták a játéktereket.

A mostani fordulóban is minden résztvevő egy-egy üdítőt kapott a Ráthonyi Kft jóvoltából, majd kezdődhetett a játék.

Szombaton már a csoportmérkőzések során is nagy csaták zajlottak és néhány meglepetés is előfordult. A hölgyeknél végül az előző fordulóhoz hasonló eredmény született, ismét a Dr. Kovács Katalin, Almási Nóra páros vehette át a legértékesebb ajándékokat, ismét második lett a Gulyás Vivien, Veress Zsófia Anna kettős, míg a bronzérmeket ezúttal a Rejtőné Dr. Papp Gréta, Kovács-Miskolczi Noémi duó tagjai vehették át.

Az összesített pontversenyt Almási Nóra vezeti 21 ponttal, őt követi párja Dr. Kovács Katalin 19 egységgel, míg a harmadik helyre az elmúlt két forduló sikerességének köszönhetően Gulyás Vivien és Veress Zsófia Anna jöttek fel, akiknek 10-10 pontjuk van.

A „B” kategóriában az aranyérmek Milánik Éva és Lukács Andrea nyakába kerültek, ezüstérmes lett Fejes Petra és Vojth Laura, míg életük első strandröplabdás érmeiket szerezte Magyar Lili és Tatár Adrienn.

A férfiaknál egy kuvaiti pár indulása tette még érdekesebbé a versenyt. Az igazolt sportolók között ismét Hubicska Patrik győzött, ezúttal F. Nagy Bencével az oldalán. Második helyre ért be a Juhász Zoltán, Kőnig Szabolcs kettős megelőzve a Szalóki István, Tóth Dániel párost.

Az összetett pontverseny élmezőnye nagyon tömör. Berkes Zoltán és Mészáros Zoltán vezeti a tabellát 12-12 ponttal, 11 pontja van Csutora Zoltánnak, 10-10 pontja Hubicska Patriknak és Tóth Dánielnek, míg 9 pontja Juhász Zoltánnak.

A nem igazolt sportolók közötti versenyt ezúttal Lakatos Attila és Schuller István nyerte megelőzve Beke Bencét és Varga Mátét.

Vasárnap a vegyes párosoknál is két kategóriában folytak a küzdelmek.

Az igazolt versenyzők között az előző fordulóban megszerzett idei első győzelmét megismételte Szabó Kármen és Nagy Márton.  Második helyen végzett az Almási Nóra, Csutora Zoltán egység, míg a bronzérmeket Dr. Kovács Katalin, és Gyula Zoltán vehették át.

Az összetett pontversenyben itt is tömörödött az élmezőny. Gyula Zoltán vezet 23 ponttal, egy egységgel megelőzve Kovács Katalint. A harmadik helyen álló Szabó Kármennek immár 21 pontja van.

A nem igazolt sportolók között több érmes helyezés után először győzött a Harmati Andrea, Temesvári György páros, második helyet szerzett a Dr. Jeneiné Molnár Enikő, Pilka Gábor páros, míg a harmadik helyre a Zsoldos Anna, Lakatos Attila egység ért be.

A következő fordulót, az utolsó előttit – szintén „A” és „B” kategóriában is – 2017. augusztus 12-én (női és férfi párosok) és 13-án (vegyes párosok) rendezik meg Hajdúböszörményben, a Strandfürdőben. Regisztráció a strand főbejáratánál 9 és 10 óra között. Érdeklődés, előzetes jelentkezés: eotvosvolley@externet.hu vagy 30/9658-158.

Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más érdekességek megtalálhatók a Szövetség honlapján (http://hajduvolley.fw.hu) és a Facebookon (https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda).

Vélemény, hozzászólás?