Szepesi Tibor: Újra a szenvedélyemé lehetek. Köszönöm!

Szepesi Tibor, a magyar BMX válogatott versenyzője számára egy nehéz időszak vége kezd megmutatkozni.

A nyáron térdműtéten átesett fiatal sportoló számára az elmúlt időszak a küzdelmekről és a kitartásról szólt. A munka viszont mint mindig, most is meghozta az eredményét – derült ki a versenyző sajtócsapatának keddi tájékoztatásából.

Szepesi Tibor mesélt tapasztalatairól, élményeiről, illetve az elmúlt időszak megélt pillanatairól.

Július 16-án műtöttek meg, azóta nem BMX-eztem. Őszintén szólva sokkal gyorsabban eltelt ez az időszak, mint azt az elején gondoltam volna. Ehhez az érzéshez hozzásegített, hogy teljesen le voltam foglalva, maga a rehabilitáció elvitte az időm nagy részét, mellette ott volt a szakdolgozatom és az elmaradt vizsgáim befejezése, így esélyem sem volt a „mi lett volna, ha” helyzeteken gondolkozni. „ – kezdte Tibi

Tibi visszatérhetett a pályára is, így a megszokott, mégis új helyzettel kell megismerkednie, illetve újra visszahoznia mindazt, amit az elmúlt hónapokban le kellett tennie.

Eddig még csak pump track pályán mentem, hogy a lábam és a testem szokja a mozgásformát. A nagy ugrások még kicsit váratnak magukra. Az első menet után nagyon a pillanat hatása alá kerültem, hogy annyi kihagyott nap után újra azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. Nagyon megindító pillanat volt. Azt éreztem, vagyis inkább tudatosult bennem, hogy eddig volt bennem egy űr, amit a sok program miatt igaz, annyira nem éreztem, de az első méterek után minden bevillant.

Ki merem jelenteni, hogy a térdem sokkal jobb, mint eddig volt. Igaz, kicsit még lassabb a reakciója, viszont stabil és csiszoláson folyamatosan dolgozunk. Az állóképességemet kell most visszahoznom kimondottan erre a mozgásformára. Igyekszem minél többet bicózni, a lábam pedig majd visszajelez, hogy mennyit bír. Most próbálok minden nap menni és csinálni.” – elemezte a helyzetet a magyar bajnok, majd zárásként hozzátette, hogy sok tekintetben új fényben látja a dolgokat.

Ha össze kéne hasonlítanom a műtét előtti és a mostani Tibit nem lenne könnyű dolgom, mert sokat változtam. A mentáltrénerem segítségével mentálisan sokkal stabilabb vagyok, a személyedzőmmel a fizikai állapotomat pedig megerősítettük. Sok dolgot át is értékeltem magamban és új fényben látok olyan dolgokat, amiket eddig talán nem igazán fogadtam el. Nehéz út volt, amit idáig a csapatommal megtettünk, viszont ezzel csak az út felénél járunk. Megyünk tovább.

fotó: Sportivo.hu