Szépített a címvédő Tampa

Az elmúlt két idényben bajnok Tampa Bay Lightning 6-2-re legyőzte a vendég Colorado Avalanche együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének harmadik mérkőzésén, és így 2-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Denverben játszott első két mérkőzésen a trónkövetelő előbb hosszabbítás után 4-3-ra, majd két napja 7-0-ra diadalmaskodott. A nyitómeccset eldöntő Andre Burakovsky sérülés miatt ezúttal nem játszhatott. A hazaiaktól ismét hiányzott a ponterős Brayden Point, aki hosszú kihagyás után a döntőn eddig bevethető volt.

A címvédőnek fontos volt a győzelem, hiszen egy újabb vereséggel olyan hátrányba került volna, ahonnan eddig csak négyszer – döntőben egyszer, még 1942-ben a Toronto Maple Leafs a Detroit Red Wings ellen – tudtak fordítani.

Jól kezdett a Colorado, és egy les miatt meg nem adott gól után a 9. percben emberelőnyből mégis vezetést szerzett. Mikko Rantanen lőtt a jobb szélről, a korong a kapu előtt várakozó Gabriel Landeskog elé pattant, aki közelről nem hibázott. Ez ébresztőleg hatott a Tampára, amely szűk két perc alatt fordított. Egy kontra végén Anthony Cirelli korcsolyával vette maga elé a korongot, és ahogy egy cselt húzott volna befelé Darcy Kuemper előtt, a pakk lecsúszott a botja tolláról, és így a kapus lábai között a gólvonal mögé csúszott. Kisvártatva Ondrej Palat és Steven Stamkos szép keresztmozgások és passzok végén jutott el mattig, a cseh csatár lőtt a jobb felső sarokba.

A második harmad is hazai góllal indult, az Avalanche saját harmadában eladta a korongot, erre Ross Colton csapott le, és centerezése után Nicholas Paul nem hibázott. A vendégek újabb emberelőnyben szépítettek, Landeskog ezúttal a jobb felső sarkot lőtte ki mértani pontossággal. Három perc múlva jött a válasz egy újabb védelmi hibából, Stamkos maradt bántóan egyedül középen, és a kapu bal oldalába emelt fordulásból. A 32. percben a sorozatban negyedik Stanley Kupa-sikerére hajtó Pat Maroon tört be balról a gólvonal mentén, és emelt a túl korán letérdelő Kuemper válla fölött a léc alá. Kapust cserélt a Colorado, ám Pavel Francouzt sikerült gyorsan felavatni: emberelőnyben Victor Hedman távoli lövése Palaton irányt váltott, a korong átszivárgott a cseh kapus lábai között, a kapusvas először még „mentett”, de a közelben ólálkodó Corey Perrynek már nem volt nehéz dolga – számolt be az MTI.

A záró játékrészben ugyan kétszer annyit (12-6) lőtt kapura az Avalanche, ám a Lightning jól védekezett, irányítása alatt tartotta az összecsapást, és sikerült magabiztos játékkal nyernie. A hajrában kissé elszabadultak az indulatok, Colton és Logan O’Connor összeverekedett, a játékvezetők összesen 60 perc kiállítást osztottak ki.

A Tampa orosz kapusa, Andrej Vaszilevszkij az első két felvonással ellentétben ezúttal remekelt, 39 lövésből 37-et megfogott, ez 94,9 százaléknak felel meg. A 32. percben lecserélt Kuemper 17/22-vel (77,3 százalék), Francouz pedig 9/10-zel zárt. Ami még feltűnő volt, hogy amíg a Tampa 27, addig riválisa csak 12 kísérletet blokkolt.

A hazaiak másik orosz sztárja, a két gólpasszig jutó Nyikita Kucserov sorozatban harmadik playoff-szezonjában szerzett legalább 25 pontot, ez előtte csak olyan legendáknak sikerült mint Wayne Gretzky, Bryan Trottier és Mike Bossy. A kiválóság viszont az utolsó bő hat percben lábsérülés miatt már nem játszhatott – Devon Toews ütközte le -, kérdés, hogy két nap alatt felgyógyul-e.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc magyar idő szerint csütörtök hajnalban folytatódik ugyancsak Tampában, ahol a Lightning klubcsúcsot jelentő módon sorozatban nyolc győzelemnél jár és 8/1-es mérleggel áll. Az Avalanche-nek a mostani volt a harmadik veresége a playoffban, de először kapott ki idegenben.

Stanley Kupa, döntő, 3. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning-Colorado Avalanche 6-2 (2-1, 4-1, 0-0)
gól: Cirelli (14.), Palat (15.), Paul (22.), Stamkos (28.), Maroon (32.), Perry (35.), illetve Landeskog (9., 25.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Colorado javára.