Szerb válogatott jobbszélsőt igazolt a MOL-Pick Szeged

A szegedi csapat kétéves szerződést kötött a szerb válogatott jobbszélsővel, Bogdan Radivojeviccsel. A 25 éves játékos nagy izgalommal készül a szegedi bemutatkozásra.

A MOL-Pick Szeged hivatalos honlapja szerdán bejelentette, hogy Bogdan Radivojeviccsel megállapodtak. A szerb légiós két évre írt alá az új csapatához. A válogatott játékos a Partizan Beogradban kezdte pályafutását, majd ezután 2013-tól négy éven át a Flensburgban játszott. 2014-ben a német csapattal megnyerték a Bajnokok Ligáját. 2017-től, pedig a Rhein-Neckar Löwenben szerepelt.

A szegedi klubnak nyilatkozott a szerb szélső.

Tudom, hogy több honfitársamat is nagy szeretet vette körül Szegeden. Szeretnék én is ebbe a sorba tartozni. A munkában hiszek én is, tennem kell ezért, de készen állok rá.minél több győzelmet, trófeát szerezzünk meg a csapattal. Tisztában vagyok vele, hogy kemény munka zajlik Szegeden. A nyártól kétszáz százalékkal vetem majd bele magam a munkába, hogy sikeresek legyünk.„.

Bővebben ITT olvashat el.

Fotó: Szerb Kézilabda Szövetség