Szeretné megvédeni bajnoki címét a MOL-Pick Szeged csapata

Szeretné megvédeni a kézilabda NB I-ben kiharcolt bajnoki címét a MOL-Pick Szeged, amely hat játékost igazolt az új idényre.

Szögi Nándor operatív igazgató a csapat vasárnapi, szegedi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a bajnoki siker bearanyozta az előző idényt. Hozzátette: örülne neki, ha sikerülni megőrizni a bajnoki címet, de lehet, hogy ez sokkal nehezebb feladat lesz, mint az első hely kivívása volt.

A csapat győzni akar a Magyar Kupában is, a Bajnokok Ligájában pedig a cél eljutni legalább a legjobb nyolc közé – közölte az igazgató.

Szögi Nándor hangsúlyozta, a szurkolók számára is tisztán látszik az elmúlt évek építkezése, folyamatosan újítják meg bérleteiket, és az első héten már száz új bérletes csatlakozott hozzájuk.

Juan Carlos Pastor vezetőedző – aki segítőjével Marko Krivokapiccsal együtt 2021-ig hosszabbított szerződést a csapatnál – azt mondta, az új szezonban jobban kell majd játszani, mint az előzőben, mert nemcsak a Szeged, hanem az összes csapat erősített. Úgy látja, a tavalyi szint már nem lesz elég a bajnokság megnyeréséhez. A szakember kijelentette, meg kell próbálni nyerni mind a három sorozatban.

Juan Carlos Pastor szerint a BL-ben a könnyebbik csoportba kerültek, amelyből egyszerűbb továbbjutni, de az egész szezonban jól kell teljesíteni, hogy egyszerűbb legyen a nyolcaddöntő is, ha létezik ilyen egyáltalán.

Marko Krivokapic bízik benne, gyorsan haladnak majd az új játékosok beépítésével, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. A szerdán Szlovéniában, Roglán kezdődő edzőtáborban a fizikai munkán lesz a hangsúly, bár – mint megjegyezte – a taktikai felkészítést soha nem lehet elhagyni, de erre inkább augusztusban kerül majd sor.

A csapatkapitány Jonas Källman szerint nagyon jó játékosat szerződtettek, akik egyszerűn be fognak illeszkedni a csapatba.

A Pick nagyon jó kézilabdát játszott az előző szezonban, még ha voltak olyan időszakok is, amikor nem ment olyan jól a csapatnak. A következő szezon nagyon nehéz lesz, de a várossal és szurkolókkal együtt mindent megtesznek azért, hogy a bajnoki címet Szegeden tartsák – mondta.

A MOL-Pick Szeged hat új játékost szerződtetett. Mirko Alilovic horvát kapus a Veszprémből, Jorge Maqueda világbajnok spanyol jobbátlövő és Joan Canellas balátlövő egyaránt a Vardar Szkopjéből érkezik. Dean Bombac szlovén válogatott irányító a lengyel Kielcéből tért vissza Szegedre, ahol két idényt játszott, Stanislav Kasparek cseh jobbátlövő a Balatonfüredet erősítette az előző idényben, Nik Henigman szlovén balátlövő az RD Ribnicából jött.

Bodó Richárd 2022-ig, Stefan Sigurmannsson, Mario Sostaric, és Matej Gaber 2021-ig, Balogh Zsolt 2019-ig hosszabbította meg szerződését.

A MOL-Pick Szeged nyáron két nemzetközi tornán szerepel. Augusztus 16-án és 17-én Lengyelországban a Kalisz otthonában lép pályára, ahol a helyi csapat mellett a szintén BL-induló Wisla Plockkal csap össze. Augusztus 24-től Ukrajnában, egy négycsapatos viadalon vesz részt a magyar együttes, ellenfele lesz a SZKA Minszk, a Motor Zaporizzsja és a Kielce.

A magyar bajnokságban, amely szeptember első hetében indul, a Budakalászt fogadják először a szegediek.

A BL-ben a nyitókörben a horvát fővárosban a Zágráb ellen kezd a magyar bajnok, a meccset szeptember 12. és 16. között kell lejátszani. Az első hazai mérkőzését a Nantes ellen vívja a Pick, a kiírás szerint szeptember 19. és 23. között.

(MTI)