A Taipeiben zajló 29. nyári Universiaden ma megszületett a magyar csapat 13. érme.
A Taipei Stadionban az atlétikai versenyek hétfői napján a férfi diszkoszvetésben két magyar jutott be a döntőbe. Huszák János 59 m 69 cm-es eredménye a hatodik helyre rangsorolta a TF-en tanuló FTC versenyzőt.
A Nyíregyházi Egyetemen tanuló Szikszai Róbert csak a harmadik dobására lépte túl a hatvan métert (60.91 m), amivel viszont azonnal felkerült a dobogósok közé és a verseny végéig meg is őrizte a harmadik helyezését.
Szikszai Róbert: Az első két dobásom sajnos nem a tervek szerint sikerült, de a harmadikra minden összeállt. Nagyon szerettem volna javítani – végül 22 cm-el kaptam ki -, de ez nem sikerült, mivel a későbbiekben csak elkapkodtam a mozgást. A bronzéremmel természetesen elégedett vagyok, e harmadik helyezésem nem fenyegette veszély, az első két hely sorsába nem szólhattam bele..
Németh Zsolt edző elmondta: „Nagyon szoros volt a mezőny, az 1. és a 7. helyezett között kevesebb, mint 2 méter volt. Mindkét sportoló teljesítményével elégedett vagyok. Fontos megemlíteni a felkészítő edzőket, Robi esetében Kerekes Lászlót és Cserpák Róbertet, Jani esetében Eperjesi Lászlót.”
Férfi diszkoszvetés:
1. Reginald Jagers (USA) 61.24 m
2. Alin Firfirica (ROU) 61.13 m<
3. Szikszai Róbert 60.91 m<
…6. Huszák János 59.69 m
RITMIKUS GIMNASZTIKA
Boldizsár Blanka (Universitat Wien) női egyéniben a 34. helyen végzett, így nem jutott a 29-i döntőbe. A női csapat a mai versenynap után a 7. helyen áll, holnap a döntőben folytatja.
Ladányi Beatrix csapatvezető elmondta: „Beatrix szépen versenyzett, helyezése több pontatlanságnak köszönhető, a mostani verseny így alakult. A csapat jól tornázott és színvonalas gyakorlatot mutattak be, ezt mutatja az is, hogy a mezőnyben a 4. legjobb technikai pontszámot kapták, azonban kisebb rontások miatt hátrébb kerültek. Bízok benne, hogy a holnapi nap folyamán előrébb fogunk lépni.”
Eredmény
Boldizsár Blanka 34. hely
KOSÁRLABDA
Női csapat:
A női kosárlabda csapat utolsó mérkőzésén 61-54 arányban alul maradt Portugália egyetemi válogatottja ellenében, ezzel a 10. helyet szerezte meg az Universiadén.
Horváth József edző elmondta: „Az Universiade előtt a legjobb 8-ba kerülést tűztük ki célul. Megérkezésünkkor szembesültünk vele, hogy csoport ellenfeleink között két nagyon erős csapat is van, a később bronzérmet szerző hazaiak, valamint a svédek, akik legjobb összeállításukban jöttek el. Nekünk nélkülöznünk kellett néhány játékosunkat, akik az U20-as EB-n szerepeltek és számukra már sűrű lett volna a program, illetve olyan szempontból sem ideális az Universiade időpontja, hogy ilyenkor otthon már elkezdődik a felkészülés, nehezebben engedik el a csapatok játékosaikat. Az, hogy a csoportból nem jutottunk tovább sajnos realitás volt, de a következő célunk, a 9. hely felé szépen meneteltünk, egyedül az utolsó meccs második félidejében fáradtunk el. Összességében elégedett vagyok, de látva a színvonalat és az esemény rangját, mindenképpen törekedni kell rá, hogy a jövőben a lehető legjobb összeállításban tudjunk kiutazni az Universiadéra.”
Mérkőzés eredmény:
Magyarország – Portugália: 54 – 61 (20-17, 12-11, 4-13, 18-20)
Férfi csapat:
A férfi kosárlabda csapat 74-50 arányban diadalmaskodott Románia csapata ellen. A magyar egyetemi válogatott az utolsó versenynapon Oroszország gárdájával csap össze a 17. helyért.
Mérkőzés eredmény:
Magyarország – Románia: 74 – 50 (12-19, 10-8, 31-14, 21-14)
fotók: MEFS