Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti kard világkupa férfi egyéni versenyében.
A kétszeres olimpiai bajnok a Nagy Kristóf elleni magabiztos győzelemmel kezdte a szombati főtáblás küzdelmeket, majd simán verte a 2016-os Európa-bajnok német Benedikt Wagnert, azután a dél-koreai Kim Kje Hvanon és a román Iulian Teodosiun is túljutott – számolt be szombat este az MTI.
A fináléért a georgiai Szandro Bazadzéval kellett megvívnia. Az asszó elején az ellenfél találataira mindig érkezett a válasz, 3-3 után viszont Szilágyi teljes mértékben átvette az irányítást, jól választotta meg a távolságot és nagyon pontosan támadott, így sorozatban öt találatot vitt be. Az egyperces pihenő után folytatta remeklését és 12-3-ra elhúzott. A teljesen elbizonytalanodó, máskor jól küzdő Bazadze csak szépíteni tudott, a 15-6-os végeredmény hűen tükrözte a látottakat.
A döntőben Szilágyi ellenfele a csapatban háromszoros, egyéniben egyszeres világbajnok Oh Szang Uk volt. A magas, hosszú karú dél-koreaival látványos, szép akciókat hozó asszót vívott Szilágyi. A mérkőzés eleje neki sikerült jobban, 8-5-ös vezetésénél következett a szünet, utána viszont harcmodort váltott az ázsiai kardozó és sorozatban öt tust adott. A magas színvonalú és kiélezett párharcot 14-14-es állásnál a magyar vívó támadásánál Oh jó ütemű közbevágása döntötte el.
A 206 fős mezőnyben 17 hazai kardozó indult, közülük nyolc vívhatott a főtáblán. A 2017-ben világbajnok Szatmári András, valamint Iliász Nikolász, Galgóczy Tamás és Péch Miklós nyert egy asszót, Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Nagy Kristóf az első mérkőzésén kikapott.
„Mivel a járvány miatt egy év kimaradt a versenyzésből, a mostani világkupán az volt a legfontosabb, hogy felmérjük, hol tartunk, és az az edzésprogram, amit a válogatottak számára összeállítottunk, hogy működik” – mondta az MTI-nek Decsi András, a férfi kardozók kapitánya. „Minden versenyzőnk vívásában láttam jó momentumokat, pozitív élményt jelentett számomra az egyéni verseny” – folytatta, majd már az ezüstérmes Szilágyi Áron edzőjeként tette hozzá, hogy a kétszeres olimpiai bajnok nagyszerű döntőt vívott dél-koreai ellenfelével.
„Egy tussal kikapni sohasem kellemes érzés, de most még belefért a vereség, a legfontosabb verseny az olimpia lesz„- szögezte le.
„Nagyon örülök, hogy éremmel térhettem vissza a nemzetközi vívás porondjára, van egy kicsi csalódottság bennem, de lesz még ez 15-14 az én javamra! Köszönöm a támogatást és a szurkolást! ” – írta közösségi oldalán a népszerű vívó.
Nagyon örülök, hogy éremmel térhettem vissza a nemzetközi vívás porondjára, van egy kicsi csalódottság bennem, de lesz…
Közzétette: Szilágyi Áron – 2021. március 13., szombat
Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Nagy Kristóf 15-8
Iliász Nikolász-Kim Dzsun Ho (dél-koreai) 15-13
Galgóczy Tamás-Oleg Petrovszkij (orosz) 15-8
Szatmári András-Gémesi Csanád 15-14
Péch Miklós – Jean-Philippe Patrice (francia) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai)-Decsi Tamás 15-10
a 32 között:
Szilágyi-Benedikt Wagner (német) 15-6
Kamil Ibragimov (orosz)-Iliász 15-8
Gabriele Foschini (olasz)-Galgóczy 15-9
Matteo Neri (olasz)-Szatmári 15-11
Iulian Teodosiu (román)-Péch 15-11
a 16 között:
Szilágyi-Kim Kje Hvan (dél-koreai) 15-11
negyeddöntő:
Oh Szang Uk (dél-koreai)-Ibragimov 15-5
Szabó Mátyás (német)-Luca Curatoli (olasz) 15-13
Szilágyi-Teodosiu 15-14
Szandro Bazadze (georgiai)-Enrico Berre (olasz) 15-12
elődöntő:
Oh-Szabó 15-10
Szilágyi-Bazadze 15-6
döntő:
Oh-Szilágyi 15-14
A végeredmény:
1. Oh Szang Uk
2. Szilágyi Áron
3. Szabó Mátyás és Szandro Bazadze
… 20. Szatmári András
… 21. Péch Miklós
… 27. Galgóczy Tamás
… 28. Iliász Nikolász
… 55. Gémesi Csanád
… 60. Nagy Kristóf
… 63. Decsi Tamás
… 79. Nagy Martin
… 82. Puy Sebestyén
… 85. György Lehel
… 96. Nagy Pál
… 137. Kaiser Balázs
… 142. Kossuth Bálint
… 146. Rabb Krisztián
… 165. Kovács István
… 172.Urbán Tamás
Vasárnap férfi és női csapatversenyt rendeznek a BOK Csarnokban. A magyar férfiválogatott már kivívta az olimpiai részvétel jogát, így egyéniben is pástra léphet majd a japán fővárosban három férfi kardozó. A nők számára viszont komoly tétje van a budapesti versenynek: jelenleg kijutást érő helyen állnak a magyarok, de az ukránokat maguk mögött kell tartaniuk a tokiói részvételért.
A budapesti vk – amely egy év szünet után az első megméretés a nemzetközi mezőny számára – a fegyvernem utolsó olimpiai kvalifikációs világkupaversenye.
Fotók Augusto Bizzi / FIE