Szilágyi Áront újra beválasztották a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áront megerősítették pozíciójában, ismét a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) Sportolói Bizottsága tagjává választották. A voksolásra a lipcsei vívó-világbajnokságon került sor.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának pénteki tájékoztatása szerint a szavazásban 571 sportoló vett részt, Szilágyi Áron a negyedik legtöbb voksot kapta.

Kulcsár Krisztián, a MOB – olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vívó – elnöke levélben gratulált egykori sporttársának. „A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként és egykori vívóként is büszke vagyok rá, hogy a nemzetközi sportszervezetben egy kétszeres olimpiai bajnok sporttársam továbbra is képviseli Magyarországot, nemzetünk vívósportját. Kívánom, hogy a bizottság jó döntéseket hozzon, munkátokkal, hasznos tanácsaitokkal, értékes tapasztalataitokkal a sportágat jó irányba tereljétek, annak vezetőjeként pedig a magyar vívást is méltó módon képviseld!” – írja levelében a MOB elnöke.

Szilágyi Áron 2016 decemberében lett a sportolói bizottság elnöke. Az új összetételű bizottság október 7-én ülésezik, akkor kerül sor ismét elnökválasztásra és a munkaterv elfogadására is.

A FIE Sportolói Bizottságának tagjai:
1. Montano Aldo kardvívó (olasz, 225 szavazat)
2. Kharlan Olga kardvívó (ukrán, 211)
3. Minobe Kazuyasu párbajtőrvívó (japán, 204)
4. Szilagyi Aron kardvívó (magyar, 190)
5. Borel Yannick párbajtőrvívó (francia, 171)
6. Zagunis Mariel kardvívó (amerikai, 158)

fotó: FIE

Vélemény, hozzászólás?