Szilágyi Liliánál csak Tusup lehet boldogabb

Vaskos és tanulságos meglepetésekkel zárult Hosszú Katinka számára a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) Champions Swim Series 2020 sorozatának első shenzheni, és rá három napra a második, pekingi meghívásos versenye, melyen számonként csak 4, a FINA által meghívott úszó versenyezhetett egymással.

A színvonalra nem lehetett panasz, mert a 29 női és 41 férfi részvevő összesen 59 olimpiai és 163 világbajnoki érmet mondhat magáénak. Ennek a reprezentatív társaságnak hét magyar is a tagja lehetett, akik közül akadt, aki igen elégedetten, és aki meglehetősen csalódottan térhetett haza, már ami – no nem a tekintélyes pénzdíjakat (10, 8, 6 és 5-ezer dollár számonként), hanem – a helyezéseiket illeti.

Kezdjük hát talán azokkal, akiknek nem lehettek vérmes győzelmi reményeik, bár a sorban elsőnek vett Telegdy Ádámnak Senzhenben 200 háton mindössze 13 század hiányzott az elsőséghez. Kozma Dominik jutalomjátéknak vehette szereplését, , 200 gyorson mindkét helyszínen még összehozott két 3. helyet, de 400 gyorson majd fél medencényivel lett kétszer is utolsó.

(Kenderesi Tamás, fotó: Márton István)

Az operációja és hosszú kihagyás után éppen ezért kakukkfiókaként visszatérő Kenderesi Tamástól nem tudtuk, mit várhatunk, de úgy néz ki, hogy jó úton jár a régi énjének megtalálásához. A nemzetközi összeállítású 4×100 vegyesváltóban bemelegített pillén egy közös második helyezéssel, hogy aztán 200 pillén a régi dicsőségeit hozza vissza, mert Pekingben pedig a Phelps ellenit vette elő, mert 200-on másodiknak csapot a célba. Aztán egy kis kirándulás a gyorsúszók birodalmába, ahol a vegyes 4×100 váltóban még részese legyen a második helynek, így gyűlt még egy pici zsebpénz is. És akkor jöjjön a női szekció, melyben a mieink küldöttségét a legerősebbnek lehetett (joggal) nevezni. És bár a végén pont a legszilárdabbnak tartott láncszemünk roppant meg, így is a hölgyek legjobbjai lettünk.

(Kapás Boglárka, fotó: Márton István)

A legfiatalabbjukkal – aki még szeptember elejéig még 18 évesnek mondhatja magát – Késely Ajnával és Shenzhenben kezdve csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. 400 gyorson csak Kapás Boglárka tudta vele tartani az iramot, így ez a szám a mi zsákmányunk lett egy, kettőben. Ezt az erődemonstrációt Pekingben is lekopírozták, és ha már a duójuknál tartunk, ide tartozik Bogi 4 x100 mixes 4. majd ugyanez a másodikra felturbózva a másik helyszínen Ajnával együtt. Boginak még egy jelenése volt 200 pillén, ahol harmadikként csak honfitársai Hosszú és Szilágyi Liliána előzte meg. Utóbbival folytatva a sort, akit mint ismert jó pár hónapja Shane Tusup itthon, Egerben motivál volt felesége és tanítványa legyőzésére.

(Szilágyi Liliána, fotó: Márton István)

Nos, ez most a shenzheni szoros 200 pillén még csak majdnem sikerült, ám Pekingben megtörtént az egyik fél (és edzője) részére szinte mindent megérő diadal, míg a másik érintettet azért biztos alaposan szíven ütő második hely. Ennél még talán a hét éve megszakadó 200 vegyes győzelemsorozat pekingi magszakadása sem viselte meg jobban Katinkát a kanadai Pickrem ellenében, akit egyébként 3 nappal azelőtt még 42 század másodperccel legyűrt.

(Hosszú Katinka, fotó: Márton István)

Hosszú szokása szerint sok számban versenyzett, annak ellenére, hogy előtte Dél Afrikában minden bizonnyal egy kemény edzőtábort kellett végigcsinálnia. Hogy a kínai vesszőfutását mivel lehet magyarázni, talán kiderül, ha nyilatkozik erről, de a tény az tény marad, az eddigi győzelmi védőpajzson hirtelen repedések keletkeztek.

Nézzük a száraz eredménylistáját:
200 gyors (Shenzen): 4., (12 mp hátrány az elsőhöz képest.!!!),:
200 gyors (Peking): 4. (10.78 mp hátr.!!!),
100 hát (Shenzen): 4., (1,6 mp hátrány.),
100 hát (Peking): 4. 3,7 mp hátr.),
200 hát: 2. (Shenzen), 200 hát 1., 00 pille (Shenzen): 4. (4 mp. hátrány), 100 pille (Peking): 4., 2:11 mp hátr.) 2.,
200 pille (Shenzen):1.,
200 pille (Peking): 2., 200 vegyes (Peking): 2. (0:67 mp hátr.).

szöveg és fotó: Márton István