Szintet léphet az idei a szezonban a Pannon Cycling Team

A 2019-es év meghatározó idény lesz a Pannon Cycling Team életében – jelentette be a sportklub exkluzív szezonnyitó sajtótájékoztatóján a csapat elnöke, Bátorfi Béla. A versenyzők már a tavalyi, első profi szezonjukban jelentős eredményeket értek el magyar és a szlovák kerékpáros körversenyeken, ahol a világ legjobb csapataival és versenyzőivel mérkőzhettek meg. A Pannon Cycling Team az idei évben négy új igazolással és új felszereléssel kezdi meg a versenyszezont, melynek első állomása Törökországban lesz.

A csapat szerdai közlése szerint igéretes év elé néz Magyarország egyetlen, kizárólag magyar versenyzőkből álló, nemzetközi bejegyzésű kontinentális kerékpár csapata, a Pannon Cycling Team. Bátorfi Béla, a csapat elnöke exkluzív sajtótájékoztató keretében, a Szépművészeti Múzeumban elmondta, a tavalyi versenyszezonban nem várt sikereket értek el a versenyzők, melyek túlszárnyalták a szakma és a csapat vezetésének elvárásait is.

A Pannon Cycling Team nem csak korszerűbb eszközökkel, de új csapatösszetétellel is készül a 2019-es szezonra. A klub vezetése bejelentette a Pannon egyik jelentős versenyzője, Valter Attila távozását, aki az idei évtől a CCC kontinentális csapatában folytatja a pályafutását. A kerékpáros csapat azonban ezzel egy időben négy új taggal is bővül Pelikán János, Forray András, Moricz Dániel és Fetter Erik személyében.

Szabó Ádám, a csapat sportigazgatója elmondta, a versenyzők edzésmunkája alapján könnyen elképzelhető, hogy az idén még jobb eredményeket ér el a Pannon. A sportigazgató elárulta azt is, hogy a tavalyi szezonhoz képest hússzal több UCI versenynapot teljesítenek, melyeknek minden eddiginél erősebb kerettel és nagyobb várakozásokkal vágnak neki.

A Pannon Cycling Team a 2019-es versenyszezont a hétvégén kezdi meg Törökországban, ahol két egymást követő megmérettetésen bizonyíthat a megújult csapat. Az idei év két kiemelt kerékpáros versenye a csapat számára a 2019 júniusában megrendezett Tour de Hongrie, valamint az országos bajnokság lesz.

 

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs