Szlovák válogatott játékost igazolt a Fradi

A Ferencváros kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Jakub Mikita.

A fradi.hu szerdai tájékoztatása szerint Horváth Attila vezetőedzőnek szüksége volt egy rutinos balátlövőre, aki hármas védőként is bevethető, a 196 centi magas, 102 kilós játékos pedig tökéletes választás erre a szerepre.

A 26 éves szlovák válogatott kézilabdázó korábban játszott az FTC-PLER-ben is, a 2013/2014-es NB I-es szezonban 131, a 2014/2015-ös idényben pedig 120 bajnoki gólt szerzett, összesen 295 találatig jutott a PLER színeiben. Budapestről elvitte a Csurgó, a védekezésben és támadásban is használt játékos az ott eltöltött két és fél év alatt 147 gólt lőtt.

Csurgóról 2018 januárjában a francia első osztályban szereplő Cessonba szerződött, ahol egy hét után megsérült, majd a térdműtét és a rehabilitáció után idén januárjában Ceglédre igazolt. Tökéletes hely volt ez Mikita számára, hogy felépítse magát, mind a 13 tavaszi bajnokin pályára lépett, és egyre jobb formába lendült, ez is jelzi, hogy a sérülése már ténylegesen a múlté. Ennek ellenére a szerződés aláírása előtt egy célzott orvosi vizsgálaton is átesett a Ferencvárosnál, ahol mindent rendben találtak nála.

Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a Fradihoz – kezdte Jakub Mikita, akinek Kubo a beceneve. – Szerencsére olyan közegbe kerültem, amely ismerős nekem, sokakkal játszottam már együtt a csapatból. Nehéz időszakon vagyok túl, de már százszázalékos állapotban vagyok, és minden erőmmel azon leszek, hogy kulcsembere legyek a Ferencvárosnak.

Király Sándor elmondta, hogy a szlovák válogatott játékos egy plusz egy évre írt alá az FTC-hez. „Egy olyan csapatba került most, ahol bizonyíthatja képességeit. Meggyőződésem, hogy az utóbbi nehéz időszaka után most kettőzött erővel fog dolgozni minden edzésen és mérkőzésen. Legalábbis mi ezt várjuk el tőle, de ezzel szerintem nem is lesz gond” – nyilatkozta a férfi szakág vezetője.

A magyarul tökéletesen beszélő, kassai születésű Jakub Mikita szerződtetésével betelt a négyes légióskvóta a Ferencvárosnál. A szlovák válogatott balátlövő a hatodik igazolása a csapatnak: a nyáron szintén az FTC-hez szerződött az egyaránt junior válogatott Győri Kristóf (19 éves) és Schäffer Zsolt (20 éves), a korábbi NB I-es gólkirály, a magyar B válogatott Nagy Bence (23 éves), az A válogatottban is bemutatkozott Bohács Sándor (23 éves) és a szerb junior válogatott csapatkapitánya, Nikola Ivanovics (20 éves).

fotó: fradi.hu