Szlovéniával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a vb-selejtezőben

A vasárnap befejeződő férfi Európa-bajnokság helyszínén, Zágrábban kisorsolták a 2019-es dán-német közös rendezésű férfi világbajnokság európai pótselejtezőinek párosítását.

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos honlapjának szombati tájékoztatása szerint a 2. kalapból húzott magyar válogatott Szlovénia ellen lép pályára a selejtezőben, a párharc győztese vehet részt a jövő januári tornán. A mieink idegenben kezdik a selejtezőt.

 Talán erősebb, talán gyengébb csapatot is kaphattunk volna a sorsoláson – mondta el Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány. – Ne feledjük, a legutóbbi világbajnokság bronzérmese lesz az ellenfelünk, remek együttes, komoly nemzetközi tapasztalattal, remek védelemmel és eredményes támadójátékkal, az együttes a gyors indításokban is erős. Ki akarunk jutni a vb-re, mindent megteszünk ennek érdekében, hiszen ott kell lennünk a jövő évi tornán!

– Szerencsésebbek és balszerencsésebbek is lehettünk volna véleményem szerint, így összességében nem lehetünk elégedetlenek – mondta el Novák András, az MKSZ főtitkára. – Ki kell jutnunk a vb-re „bármi áron”, és ennek kell alárendelnünk mindent.

Az MTI közlése szerint az ellenfél montenegrói szakvezetője, Veselin Vujovic úgy fogalmazott, mint általában, ezúttal sem volt szerencséjük, mert a lehetséges csapatok közül talán a legnehezebbet kapták, ráadásul a visszavágót idegenben kell játszaniuk. „Júniusig még sok idő van a felkészülésre. Remélem, a játékosok egészségesek lesznek, mert akkor senkitől sem kell félnünk” – nyilatkozta a szlovén szövetség honlapján.

 A két együttes legutóbb a 2015-ös katari világbajnokság selejtezőjében találkozott egymással: Veszprémben a magyarok győztek három góllal, a velenjei második meccset viszont a szlovénok nyerték hat találattal, így ők jutottak tovább.

A 2019-es férfi világbajnokság európai pótselejtezőinek párosítása: 
Szlovénia-Magyarország
Szerbia-Portugália
Litvánia-Izland
Csehország-Oroszország
Fehéroroszország-Ausztria
Macedónia-Románia
Hollandia-a Spanyolország-Svédország Eb-döntő vesztese
Norvégia-Bosznia-Hercegovina/Svájc*
Horvátország-Montenegró

Az elöl álló csapatok az 1. mérkőzések pályaválasztói.
Az 1. mérkőzések időpontja: 2018. június 8-10.
A visszavágók időpontja: 2018. június 12-14.

* A Bosznia-Hercegovina-Svájc (21-15) vb-előselejtezőt egy bosnyák játékos jogosulatlannak vélt szereplése miatt Svájc megóvta, így az Európai Kézilabda Szövetség döntésétől függ, hogy a pótselejtezőn Bosznia-Hercegovina vagy Svájc vehet részt.

A világbajnokság biztos európai résztvevői: Franciaország (vb-címvédő), Dánia (rendező), Németország (rendező), a Spanyolország-Svédország Eb-döntő győztese.

Frissítve: A kilenc európai párharc győztesén kívül kvalifikál még az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjének győztese, Svédország vagy Spanyolország, valamint a Pánamerikai Bajnokság három dobogós válogatottja, a 24-es mezőny pedig egy szabadkártyás csapattal lesz teljes, amelyről a nemzetközi szövetség (IHF) dönt.

fotó: MKSZ / Kovács Anikó