
A magyar férfi labdarúgó-válogatott hazai pályán hátrányból megfordítva 3-1-re legyőzte Montenegrót a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportelsőként végzett. Szoboszlai Dominik duplázott, illetve Dibusz Dénes parádés védései is kellettek a sikerhez. Marco Rossi csapata a második kalapból várhatja december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.
Ismét telt ház előtt lépett pályára a magyar férfi labdarágó-válogatott Montenegró ellen az Eb-selejtező utolsó mérkőzésén a Puskás Arénában. A hazai szurkolók fantasztikus élőképpel fogadták a kontinenstornára kijutott nemzeti együttest: „irány az Eb”.
(fotó: Róth Tamás)
Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, mindkét együttes ígéretes akciókat vezetett, de ugyanakkor a védelmek jól dolgoztak, küzdelmes játék zajlott a gyepen. Marco Rossi csapata többet birtokolta a labdát, ugyanakkor nem alakult ki gólhelyzet, az első félórában egyetlen kaput eltaláló lövés sem volt. Az első komolyabb vendéglehetőségből rögtön gólt szerzett Montenegró: a 36. percben Camaj baloldali beadását követően, Jovetic fejelte középre Rubezichez, aki közelről a kapu bal oldalába bólintott. Ezután a magyar csapat nagyobb fokozatra kapcsolt, amely a szünet előtti percekben már helyzete is volt, de Gazdag Dániel nem találta el a kaput, így 1-0-s vendég vezetéssel mentek pihenni a csapatok.
(fotó: Róth Tamás)
A szünetben Marco Rossi szövetségi kapitány kettősre cserére szánta el magát: Bolla, illetve Gazdag helyett Nego és Kalmár érkezett a pályára. A fordulást követően ott folytatta a játékot a magyar válogatott, ahol abbahagyta az első 45 percet, azaz támadtak, de a vendégvédelem állta a sarat. A montenegróiak mindent megtettek, hogy tördeljék a magyarok játékát. Az 58. percben kényszerű csere a vendégeknél: az MTK korábbi játékosa, a montenegróiak hálóőre, Mijatovics megsérült, a helyére Djukic állt be. Az első kapura lövésünk, mindössze a 63. percben történt, Ádám Martin kísérletét könnyedén védte a vendégek kapusa.
Néhány perccel később óriási változások történtek a pályán: Szoboszlai Dominik percei következtek: előbb egy fantasztikus cselsorozat végén talált a kapuba, majd Ádám Martin nagyszerű passzát követően is eredményes volt.
(fotó: Róth Tamás)
Eközben Belgrádban is fokozódtak az izgalmak: a montenegróiak értesültek arról, hogy győzelemmel kijutnának az Eb-re, mert a csoport másik találkozóján vesztésre álltak a szerbek, ezután a vendégek elszántan játszottak ellenünk. Hiába nyomtak a vendégek, de Dibusz Dénessel nem tudtak mit kezdeni: az FTC kapusa négy elképesztő védéseket produkált, amivel megőrizte a magyar válogatott számára a minimális előnyt.
Az utolsó pillanatban a magyar csapat feltette az i-re a pontot: a nemzeti együttes legtapasztaltabb játékosa, Nagy Ádám is betalált (3-1). A védekező középpályásnak ez volt 77. fellépése és másodjára volt eredményes címeres mezben. Marco Rossi újoncot is avatott, az utolsó pillanatokban becserélte Szuhodovszki Somát.
(Nego és Nagy Ádám közös öröme; fotó: Róth Tamás)
A lefújást követően a szurkolók hosszasan ünnepelték az Eb-re veretlenül és csoportelsőként kijutott magyar válogatottat, amellyel közösen elénekelte a Himnuszt. Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is köszönetet mondott a szurkolóknak.
(Szoboszlai Dominik beszéde a táborból; fotó: Róth Tamás)
A nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre – legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata – és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet.
A mérkőzés összefoglalója:
Eb-selejtező, G csoport, 10. (utolsó) forduló:
Magyarország-Montenegró 3-1 (0-1)
Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
Magyarország: Dibusz – Balogh, Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 94.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. – Gazdag (Kalmár, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Németh A., 78.)
Montenegró: Mijatovic (Djukic, 58.) – Rubezic (Raickovic, 76.), Savic, Vujacic – Vesovic (M. Vukcevic, 55.), Jankovic (Radulovic, 70.), Kuc, Camaj (Krstovic, 70.), A. Vukcevic – Osmajic, Jovetic
gólszerzők: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezic (36.)
sárga lap: Szoboszlai (26.), Gazdag (35.), Dibusz (78.), Nagy Zs. (87.), illetve Camaj (13.), Savic (18.), Rubezic (34.), Vesovic (47.), Vujacic (70.), Raickovic (88.), Kuc (92.)
I. félidő:
36. perc: Camaj baloldali beadását Jovetic fejelte középre Rubezichez, aki közelről a kapu bal oldalába bólintott (0-1).
II. félidő:
67. perc: Szoboszlai pazar cselsorozattal tört be a 16-os jobb oldalán, majd két védő között elfutva laposan kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).
68. perc: Ádámtól kapott nagyszerű passzt Szoboszlai a montenegrói 16-os bal oldalán, majd a Liverpool középpályása 8 méterről a jobb felső sarokba lőtt (2-1).
93. perc: Szoboszlai bal felső sarokba tartó szabadrúgását ugyan Djukic védte, de a labda Nagy Ádámhoz került, aki az ötös jobb sarkáról kapásból lőtt a hálóbat (3-1).
További eredmény:
Szerbia–Bulgária 2–2
(Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia
1. MAGYARORSZÁG | 8 | 5 | 3 | – | 16–7 | +9 | 18 |
2. Szerbia | 8 | 4 | 2 | 2 | 15–9 | +6 | 14 |
3. Montenegró | 8 | 3 | 2 | 3 | 9–11 | –2 | 11 |
4. Litvánia | 8 | 1 | 3 | 4 | 8–14 | –6 | 6 |
5. Bulgária | 8 | – | 4 | 4 | 7–14 | –7 | 4 |
fotók: Róth Tamás