Szőcs Emőke meg akarja előzni a kis nemzetek képviselőit

Szőcs Emőke azzal a célkitűzéssel utazik pénteken a phjongcshangi téli olimpiára, hogy a 10 kilométeres szabadstílusú sífutásban a sportágban kicsinek számító nemzetek képviselőit megelőzze.

Négy éve sílövészetben indult a szocsi játékokon, és most is erre készült, de nem jött össze a kvóta, sífutásban viszont rajthoz állhat.

Nem sikerült a biatlon, ugyanis a kvótarendszer teljesen megváltozott Szocsihoz képest, jóval nehezebb, nekünk, kis nemzetek versenyzőinek szinte lehetetlen kvótát szereznünk, sajnos” – mondta az M1 aktuális csatornán csütörtökön a csíkszerdai születésű 32 éves sportoló. Hozzátette: folyamatosan sífutott az elmúlt években is, így nem okoz neki túl nagy gondot a váltás.

Hát nem azt mondom, hogy pont ezért, hanem azért, mert a sífutás amúgy is közel áll hozzám” – folytatta, ugyanakkor elismerte, hogy a felkészülés utolsó szakaszát a program módosulása átalakította. Csupán egy hete derült ki, hogy biatlonban nem kap kvótát.

Nem ez volt a fő célom, hogy fegyver nélkül utazzak Dél-Koreába. Az nekem fog hiányozni” – mondta.

Szőcs Emőke arról is beszélt, hogy nemcsak a téli versenyszezonban tölt sok időt külföldön, hanem nyaranta is, mivel ott színvonalas lőterek, sírollerpályák állnak rendelkezésre, illetve folyamatos edzői felügyelet mellett társakkal készülhet, ami motiváló a számára.

A phjongcshangi versenyére rátérve megemlítette, hogy vélhetően előrébb végez majd, mint egy világkupán, mert az olimpián egy számban egy országból legfeljebb négy sífutó indítható, míg a vk-sorozatban hat-hét is.
A cél az, hogy a kis nemzetek képviselői mögöttem legyenek. Remélem, hogy így lesz, hiszen ezért készültem, és eddig is ott voltak” – tette hozzá.

A női szabadstílusú 10 kilométeres versenyt február 15-én rendezik. A szövetség korábbi tájékoztatása szerint Szőcs Emőke klasszikus stílusú egyéni sprintben is elindul, erre 13-án kerül sor.

Négy éve, a szocsi téli olimpián sílövészetben 70. lett a sprintversenyben és az egyéni indítású versenyben is.

(MTI)