Szőke Alex bronzéremért birkózhat Tokióban!

Szőke Alex megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így kedd este a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián.

Az ESMTK 21 éves tehetsége a délelőtti program első találkozóján Giorgij Meliával találkozott. Az első percben inkább csak puhatolóztak a felek, a bíró másfél perc után a georgiai versenyzőt intette (1-0), de Szőke jószerivel megmozdítani se tudta riválisát a parterhelyzetben – számolt be az MTI.

A szünet után a magyar birkózó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, de egy perc után őt küldte a szőnyegre a mérkőzésvezető (1-1). Melia nem csinált semmit, így hamar állásból folytatódott a küzdelem. Az utolsó pont miatt a georgiai birkózó állt továbbjutásra, így kizárólag a védekezésre összpontosított, passzivitásáért azonban ismét leküldték. Szőke nagy esélyt kapott, de hiába emelte ki ellenfelét, akcióra már nem futotta az erejéből. A magyar versenyzőnek egy perce maradt, hogy pontot szerezzen állásból, ami végül tíz másodperccel a vége előtt egy csodálatos akcióval sikerült neki: összefogta Meliát a hóna alatt, majd eldobta őt (5-1).

Amikor másodjára leküldték Meliát, akkor arra gondoltam, hogy nem mentem szórakozni, mint a kortársaim, hanem az edzőtáborokban, az edzéseken szenvedtem helyette. Mégsem sikerült, de mentem tovább, nem adtam fel, így azt hiszem, a nagyobb akaraterő döntött. Hiába tapasztaltabb és eredményesebb, én jobban akartam” – mondta az MTI-nek Szőke Alex, aki úgy érzi, megérkezett felnőtteknél is az élmezőnybe.

A harmadik helyért a lengyel Tadeusz Michalik lesz az ellenfele a juniorok között Európa-, a kadettek között pedig világ- és Európa-bajnok magyarnak, aki eddig csak edzésen csapott össze vele.

fotó: MTI / Illyés Tibor