Szombathely felkészült arra, hogy ismét lebonyolítson egy rangos Világkupát. Huszonnégy ország 120 versenyzője indul a Swietelsky Hun Challenge World Cup torna Világkupán, melyet szeptember 21-23. között rendeznek meg.
A Magyar Torna Szövetség szerdai közléséből kiderült, hogy Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója szerint a szervezőbizottság ezúttal is nagy hangsúlyt fektet a külcsínre és a belbecsre egyaránt.
„A külsőségekre is gondosan ügyelő, színvonalas szervezés célja, hogy egyre többen kedveljék és szeressék meg a sportágat. Éppen ezért a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a Világkupa népszerűsítésére” – mondta az esemény sajtótájékoztatóján az igazgató.
Az eseményről a közmédia folyamatos tájékoztatást ad, a Sport1 csatornán összefoglaló lesz látható, valamint a Magyar Torna Szövetség honlapján élő, internetes közvetítés lesz mind a három napról.
A VK mindhárom napján 15 órakor kezdődik a verseny. Pénteken a selejtezőket, szombaton és vasárnap pedig a döntőket rendezik meg az Aréna Savariában.