Szombaton este rajtol az OTP Bank Liga 2017/2018-as szezonja

Ahogy az előző, úgy a szombaton rajtoló 2017/18-as idényben is a Videoton és a Ferencváros számít esélyesnek a labdarúgó OTP Bank Ligában, de a címvédő Budapest Honvéd ismét meglepheti riválisait.

A kispestiek 14. bajnoki címe nagy meglepetés volt, de akár az új idényben is képesek lehetnek rá azt figyelembe véve, hogy a keretükben alig történt változás a nyáron. Mindössze Hidi Patrik, Zsótér Donát és Dusan Vasiljevic távozott a meghatározó játékosok közül, ugyanakkor az NB I legeredményesebb csatárduója, Eppel Márton és az olasz Davide Lanzafame a csapatnál maradt, ami garancia lehet a további jó szereplésre. Az egyetlen komoly erősítést Danilo visszatérése jelenti, a brazil játékos öt év elteltével játszik újra a piros-feketéknél. A magyar élvonalban legutóbb a Debrecennek sikerült megvédenie címét, 2010-ben.

A legnagyobb változást az edző személye jelenti a Honvédnál: a szlovákiai DAC-hoz távozott olasz Marco Rossit a holland Erik van der Meer váltotta, aki az eddigieknél támadóbb szellemű játékot ígért. A kispestiek hazai pályán a Haladás ellen kezdenek. A meccs egyik kérdése, hogy a fővárosiak mennyire pihenték ki magukat a szerdai, izraeli Bajnokok Ligája-selejtezőt követően, amelyen 2-1-es vereséget szenvedtek a Hapoel Beer-Sevától.

A Videoton hasonló holtszezont tudhat maga mögött, ugyanis a kerete alig módosult, de a vezetőedző személye változott: a csalódást keltő bajnoki ezüstérem után a norvég Henning Berget a szerb Marko Nikolic váltotta. Az új tréner bemutatkozása jól sikerült, mivel a székesfehérváriak sikerrel vették az Európa Liga-selejtező első fordulóját a máltai Balzan ellen, a másodikban pedig tulajdonképpen már az első, idegenbeli meccsen eldöntötték az észt Nomme Kalju elleni párharcot 3-0-s győzelmükkel.

A jó rajt papírformának tekinthető az esetükben, ugyanis az újonc Balmazújvárost fogadják. A hajdúságiakat a feljutás ellenére szintén új tréner irányítja, mivel Feczkó Tamás a kiesett MTK Budapesthez távozott, a helyét Horváth Ferenc vette át.

A Magyar Kupa-győztes Ferencváros a másik újoncot, a nyáron alaposan megerősített Puskás Akadémiát látja vendégül a balul sikerült EL-selejtezőt követően, amelyen kétgólos előnyről 4-2-re kikapott a dán Midtjyllandtól. A zöld-fehérek nagybevásárlást tartottak, számos magyar játékost „hoztak haza”, így Bőle Lukácsot, Otigba Kennethet, vagy éppen a válogatott Priskin Tamást, de idegenlégiósokat is igazoltak, hogy feledtessék az előző idényben elért negyedik hely csalódását.

A mostani évadban több csapat továbbra sem játszhatja otthon a hazai mérkőzéseit, stadionjának felújítása miatt: a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban, a Haladás Sopronban, a Diósgyőr Debrecenben, a Videoton Felcsúton fogadja ellenfeleit, a Honvéd pedig vélhetően tavasszal az MTK stadionjába költözik.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

szombat:
Paksi FC-Újpest FC 18.00, v.: Karakó
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00, v.: Pintér
Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 20.30, v.: Erdős

vasárnap:
Vasas-Diósgyőri VTK, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Bognár
Videoton FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Felcsút 17.00, v.: Iványi
Ferencváros-Puskás Akadémia 17.00, v.: Andó-Szabó

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?