Szombaton kezdődik a 20. Olasz Filmfesztivál

November 5-én kezdődik és 16-áig tart az immár 20. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest – a budapesti Puskin és Tabán moziban, november 10-12 között pedig a szegedi Belvárosi moziban.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Díját elnyert Nyolc hegy című filmmel nyílik a fesztivál. Látható lesz Paolo Virzì az idei Velencei Filmfesztiválon Premio Francesco Pasinetti díjjal méltatott Szárazság című filmje többek között Monica Belluccival a főszerepben és Olaszország idei Oscar-nevezettje, a Cannes-i Filmfesztiválon versenyben debütált Nosztalgia is. Hat alkotó is elkíséri a filmjét a magyar fővárosba, köztük a Képmás című tévésorozatban Baldwinként ismertté vált Sara Serraiocco, aki a Szárazság és a szintén Velencében díjazott A hangyák ura című alkotásokban egyaránt játszik.

A szervezők tájékoztatása szerint november 5-én 19 órakor a Puskin moziban Felix van Groeningen az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Díját elnyert filmje nyitja a 20. Olasz Filmfesztivált. A Paolo Cognetti azonos című, a hazánkban is megjelent regénye alapján készült Nyolc hegy két kisfiú egy életen átívelő barátságának viszontagságokkal teli, megindító barátságát meséli el. A filmet a Mozinet forgalmazza majd januártól. November 6-án 19.30-kor Olaszország idei Oscar-nevezettje, a Nosztalgia lesz műsoron, melyben Felice negyven év távollét után tér vissza szülőföldjére, Nápoly elrettentő részébe, a Sanità városnegyedbe. Újra felfedezi a kerület helyeit, szabályait és a múltat, mely felemészti. A film főszereplője Pierfrancesco Favino.

 

November 7-én 19.30-kor a Pofára esés (Calcinculo) című filmben Benedetta amikor megismeri Amandát, úgy dönt, követi őt kóborlásai során. Másnap, kedden 19.30-kor az Úton (In Viaggio) című film (rendezte Gianfranco Rosi, a Róma körül  és Tűz a tengeren rendezője) Ferenc Pápa utazásain keresztül – korunk központi témáit – a szegénység, a természet, a migráció, minden háború elítélése, a szolidaritás – öleli fel. November 9-én 19.30-kor A Kolibri (Il Colibri) az élet ősi erejének és annak a fáradságos küzdelemnek a története, amelyet mindannyian nap mint nap megvívunk, hogy elviseljük az olykor kibírhatatlannak tűnő dolgokat. A fesztivál vendége a film egyik férfi főszereplője, Sergio Albelli, akit a magyar közönség már láthatott Paolo Virzì két korábbi filmjében (Toszkán Szépség, Örült boldogság).  November 10-én 19.30-kor vetítik az idei Velence Filmfesztiválon közönségdíját nyert Peremlét (Margini) című alkotást, melynek főszereplői egy punkegyüttes tagjai, akiket egy híres amerikai hardcore punkzenekar bolognai koncertjének előzenekarának választanak. Amikor a koncertet lemondják, a három punkzenész nem adja fel. Tervük azonban a vártnál nehezebbnek bizonyul és hármójuk barátsága is veszélybe kerül. A film főszereplőjével és társrendezőjével, Francesco Turbantival a vetítés után közönségtalálkozó lesz. A film november 15-én is látható lesz.

November 11-én 19.30-kor Paolo Virzì az idei Velencei Filmfesztiválon díjjal méltatott Szárazság (Siccità) című filmje lesz műsoron. Rómában három éve nem esett az eső és a vízhiány felborítja a szabályokat és a szokásokat. Miközben a film szereplői mind a saját megváltásukat keresik, életük egyszerre ironikus és tragikus módon fonódik össze. A film egyik női főszereplője, Sara Serraiocco ott lesz a premieren. November 12-én 17.30-kor vetítik az Amanda című filmet, melyben a 24 éves főhősnőnek sosem voltak barátai, ezért csecsemőkori társát, Rebeccát meg akarja győzni arról, hogy még mindig a legjobb barátnők. Aznap 20 órakor Az első nő (Primadonna) egy fiatal lány, Lia történetét meséli el, aki a legszörnyűbb erőszakra olyan lázadással reagál, amely felborítja kora társadalmi szokásait. Így bátorsága utat nyit a nők jogaiért folytatott küzdelemnek. A film rendezője, Marta Savino és női főszereplője, Claudia Gusmano egyaránt elkísérik a filmet Budapestre.

November 13-án, vasárnap 19.30-kor lesz látható az idei Velencei Filmfesztiválon díjazott A hangyák ura (Il Signore delle Formiche) című film, mely egy, az 1960-as évek végén Rómában nagy visszhangot kiváltó pert elevenít fel. Aldo Braibanti költőt és drámaírót kilenc év börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint egyik, a nagykorúságát alig betöltött tanítványára és barátjára fizikai és lelki értelemben is rákényszerítette a saját akaratát. A film női főszereplője, Sara Serraiocco szívesen válaszol a nézők kérdéseire. Másnap 19.30-kor pereg a Princess című alkotásban egy fiatal nigériai nő illegális bevándorlóként testének áruba bocsátásából él. Találkozik egy férfival, aki úgy tűnik, segíteni akar rajta. Princess azonban csak saját magára számíthat

Az esemény zárófilmje november 16-án 19.30-kor a Tíz évvel később… (Il Ritorno), melyben Pietro viselkedése azonban veszélybe sodorja feleségét és fiukat is. Teresa, hogy megvédje Antoniót, olyan tettre kényszerül, aminek következtében börtönbe kerül. Amikor visszatér, Pietro és Antonio, valamint a tíz évvel korábban otthagyott élete várja… A film rendezőjével, Stefano Chiantinivel a vetítés után a közönség is találkozhat.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét november 5-16. között a Puskin és a Tabán moziban tartják. November 10-12 között a szegedi Belvárosi moziban is vetítenek a filmfesztivál kínálatából.                                                                                                            

Közösségi oldalon az Olasz Filmfesztivál:

https://www.facebook.com/IICBUDAPEST