Szombaton kezdődik az asztalitenisz-vb

Megtartották a május 20. és 28. között a dél-afrikai Durbanben rendezendő egyéni asztalitenisz-világbajnokság sorsolását. Hét magyar játékosért szoríthatunk remélhetőleg minél több napon át.

Csoportkör híján mind az öt versenyszámban az elejétől egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek – adta hírül a magyar szövetség..

Férfi egyesben Majoros Bence a 128-as főtábla első körében a kanadai Eugene Wanggal találkozik, míg Szudi Ádám a portugál Marcos Freitasszal. A vb egyik nagy kérdése, hogy – első kínai férfiként – megszerzi-e negyedik egyéni világbajnoki aranyát Ma Lung, aki a legutóbbi három indulása alkalmával nem talált legyőzőre, a 2021-es houstoni világbajnokságon viszont címvédőként nem vett részt.

A harmadik férfiindulónk, Ecseki Nándor Szudival párban a nigériai Quadri Arunával és társával küzd meg a 32 közé jutásért, míg Majoros a dán Anders Linddel próbál szerencsét, elsőként az argentinok első számú kettőse ellen.

Női játékosaink közül senki sem kapott ázsiai színeket képviselő ellenfelet az első fordulóban, mégsem nevezhetjük őket szerencsésnek. Madarász Dóra a Harczi Zsolttal készülő osztrák Európa-bajnok, Sofia Polcanova ellen kezd, Bálint Bernadett az ukrán Marharita Peszockával találkozik, míg Hartbrich Leonie az 59 évesen is rendkívül kellemetlen ellenfélnek számító luxemburgi Ni Xia Liannal néz majd a farkasszemet. Póta Georgina volt talán a legszerencsésebb, őt az ausztrál Melissa Tapperrel sorsolták össze.

Madarász és Póta párosban egy nigériai duóval találkozik, amelynek egyik tagja Offiong Edem, aki két hete a Pótát is felvonultató Budaörsi SC ellen nyert Európa-kupát az olasz ASD Quattro Mori színeiben.

Ecsekire és Madarászra vegyes párosban a verhetőnek tűnő Alexander Chen, Karoline Mischek kettős vár.

A vb eredményeit és programját a hivatalos honlapon lehet nyomon követni:
https://worldtabletennis.com/eventInfo?selectedTab=Overview&eventId=2660

Élő internetes közvetítést az alábbi linkre kattintva lehet majd nézni:
https://www.youtube.com/WTTGlobal

EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG, DURBAN
A MAGYAR JÁTÉKOSOK ELSŐ FORDULÓS SORSOLÁSA
FÉRFI EGYES
A 64 közé jutásért

Majoros Bence–Wang (kanadai)
Szudi Ádám–Freitas (portugál)

FÉRFI PÁROS
A 32 közé jutásért

Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Abiodun, Aruna (nigériai)
Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán)–Alto, Cifuentes (argentin)

NŐI EGYES
A 64 közé jutásért

Madarász Dóra–Polcanova (osztrák)
Bálint Bernadett–Peszocka (ukrán)
Hartbrich Leonie–Ni Xia Lian (luxemburgi)
Póta Georgina–Tapper (ausztrál)

NŐI PÁROS
A 32 közé jutásért

Madarász, Póta–Akpan, Edem (nigériai)

VEGYES PÁROS
A 32 közé jutásért

Ecseki, Madarász–Chen, Mischek (osztrák)

 

fotó: MOATSZ