Sztárigazolásra készül az MTK? Az Exatlon bajnoka e-sportolónak állt

Különleges élményben volt része Virág Andrásnak, az Exatlon élsportolóként is bizonyított bajnoka az MTK Budapest e-sportszakosztályánál vendégeskedett, ahol hivatásos e-sportolók társaságában tehette próbára képességeit a virtuális térben.

Az életemből korábban valahogy kimaradt a konzolozás, van olyan társaságom, akik szoktak játszani, ilyenkor én is elmegyek, de inkább csak jól érzem magamat, éppen ezért nem is tudok FIFA-zni. Viszont így is nagyon érdekes és meglepően élvezetes volt egy profi oldalán kipróbálni ezt az egészet” – mondta az Új Hidegkuti Nándor Stadion E-sport Arénájában tartott bemutató után Virág András. Az Exatlon bajnoka volt az MTK Budapest e-sportszakosztályának egyik sztárvendége a hétvégén, amikor is hivatalosan is bemutatták a szakosztály új támogatóját, a Platinum e-Space Hungary Zrt.-t, valamint az újonnan megalakult Rocket League szakosztályt.

Új támogatóval léphet szintet az MTK Budapest e-sportszakosztálya

András kettő a kettő elleni játékban, az MTK FIFA Pro Clubs együttesének kapitányával, Pápai Bálinttal karöltve ült a konzol elé.

Nem tudnám megmondani, hogy ő volt-e a jobbkezem, vagy én neki a két bal, mindenesetre tényleg jó volt, hogy ott ült mellettem és tudott súgni, melyik gombot nyomjam, hogyan passzoljak hozzá, hogy aztán jó legyen

– idézte fel az élményt a többszörös magyar bajnok karatés, akit anno néhány sikertelen próbálkozás riasztott el a gaming világától.

Egyetemistaként volt, hogy szerveren a Counter-Strike nevű lövöldözős játékkal játszottunk, és számomra egyszerűen élvezhetetlen volt, mert ahogy beültem a gép mögé és léptem kettőt a karakterrel, már kaptam is egy »head shotot«. Akkor rájöttem, hogy ez nem az én világom. Maradok inkább a pusztakezes verekedésnél, mert abban tudom, hogy jó vagyok

– utalt a karatéra.

Az MTK profijaitól kapott kóstoló azonban új irányba terelheti Andrást, aki egyébként a patinás fővárosi klub karateszakosztályánál is edzősködik.

Ha kapok felkészülési időt, és van mellettem valaki, aki megtanítja a játékot, még el is tudom képzelni, hogy kipróbáljam magamat egy online versenyen. Azt viszont megtippelni sem tudom, mennyi felkészülés kellhet hozzá. Már csak a Counter Strike-os példából is kiindulva

– felelte a kérdésre, el tudná-e képzelni, hogy a jövőben egy online FIFA-tornán is megmérettesse magát. Egyelőre viszont az a valószínűbb forgatókönyv, az E-Sport Arénában lejátszott mérkőzése egyszeri alkalom marad.

Nem mondom, hogy esetleg a gyerekemmel, gyerekeimmel nem fogok játszani ilyeneket. De abban azért biztos vagyok, hogy a karatét nem cserélném le, hogy e-sportoló legyek, bármennyire jó élmény is volt ez a bemutató. Ám mint kikapcsolódás, lehet rákapok ennek is az ízére

– tekintett előre Virág András.

Az MTK Pro Clubs csapata a 4. helyen zárt a magyar élvonal hétvégén véget ért 13. szezonjában, mindössze egy ponttal lemaradva a dobogóról. Az együttes jövőre szeretne a bajnoki címért küzdeni, Pápai Bálint csapatkapitány szerint pedig erre minden esélyük meg is lesz.

Hiszek abban, hogy az új támogatónknak köszönhetően minden egyes játékos mögé még jobban oda tudunk majd állni

– fogalmazott az e-sportoló a Virág Andrással közös bemutatón.

fotó: