Szűcs Valdó: „mindent meg fogok tenni, hogy a legjobb formámat adjam Budapesten és örömet okozzak minden magyarnak”

Ebben az évben mindent a budapesti atlétikai világbajnokságnak rendel alá Szűcs Valdó, aki saját teljesítményével szeretné kiharcolni az indulást az esztendő legnagyobb sporteseményén.

Erről az M1 aktuális csatornának beszélt a 27 esztendős gátfutó, akinek pályafutását az elmúlt évben több komoly sérülés is hátráltatta, jelenleg azonban egészséges, Floridában a 110 méter gát világbajnokával, az amerikai Grant Hollowayjel és csapatával készül.

Mint elmondta, elsősorban a szabadtéri idényre és azon belül is az év főversenyére, a budapesti világbajnokságra készülnek fel, de bízik benne, hogy egyéni csúcsát megközelítve ott lehet majd márciusban az isztambuli fedettpályás Európa-bajnokságon.

Azt hiszem, ez egy reális cél jelenleg. Amennyiben egészséges maradok és végre semmi nem akadályoz, akkor már boldog leszek, egy elődöntő vagy egy döntő is összejöhet

– nyilatkozta Szűcs, aki addig még várhatóan Budapesten, Belgrádban, a Nyíregyházán sorra kerülő országos bajnokságon, illetve Madridban és Birminghamben is fut majd 60 méter gáton.

A budapesti világbajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, mind erre a versenyre, mind a párizsi olimpiára kőkemény szintidőket határozott meg a nemzetközi szövetség 110 méter gáton, a vb-re 13.32, az ötkarikás játékokra 13.28 másodperces teljesítmény – vagy a rangsorban elfoglalt megfelelő helyezés – kell, és bár a vb-n a magyar szövetség alanyi jogon indíthat versenyzőt a szintidő hiányában, ő a saját teljesítményével szeretné kivívni a részvételt.

A Gyulai Memorial versenyeken mindig fantasztikus a hangulat Székesfehérváron, el sem tudom képzelni, milyen érzés lesz a budapesti vb-n futni. Azt hiszem minden sportoló arról álmodik, hogy a saját közönsége előtt mutathassa meg, mire képes. Én mindent meg fogok tenni, hogy a legjobb formámat adjam Budapesten és örömet okozzak minden magyarnak

– fogalmazott Szűcs Valdó.

 

fotó: MASZ