Szudi Ádám bravúros győzelme a World Tour-sorozatban

Szudi Ádámnak köszönhetően erre a hétre is jutott (legalább) egy bravúros magyar győzelem a World Tour-sorozaton.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség kedd közlése szerint a Hong Kong Openen a férfi egyes selejtező első fordulójában Szudira az osztrák Stefan Fegerl várt, aki most „csak” a 70. a világranglistán, de 2017 elején még a 19. helyen jegyezték. Az első szettet ő nyerte meg, aztán Szudi (142.) fordított 3:1-re, többek között egy 18:16-os játszmával. A 2015-ben csapatban és férfi párosban Európa-bajnokságot nyerő Fegerl nem esett össze, kiharcolta a döntő szettet. Abban Szudi csak egyszer állt jobban két ponttal, 17:15-nél.

Az idegőrlő 77 perces csata után a magyar fiú a következő mérkőzésén a selejtező első kiemeltjével, az indiai Sathiyam Gnanasekarannal találkozik.

Lakatos Tamás a múlt heti kínai WT-tornán két győzelemmel a főtábla kapujába jutott (az első meccsén a vb- és Eb-döntős Ovidiu Ionescut verte meg), most viszont a selejtező első körében elvérzett. A kazah Kirill Gerasszimenko ellen fokozatosan jött bele a játékba, de végül 4:0-ra kikapott.

A hölgyeknél Póta Georgina és Pergel Szandra egyesben és párosban is erőnyerő volt a kvalifikáció nyitó fordulójában, ők szerdán kezdik meg a szereplésüket.

A Szudi, Pergel vegyes párosunknak 8. kiemeltként épp nem kell selejtezőt játszania.

SEAMASTER 2019 ITTF WORLD TOUR, HANG SENG HONG KONG OPEN
FÉRFI EGYES SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Szudi Ádám–Fegerl (osztrák) 4:3 (–5, 7, 7, 16, –9, –4, 15)
Lakatos Tamás–Gerasszimenko (kazah) 0:4 (–5, –8, –9, –12)