Tizenkét döntővel folytatódott szombaton az Európa-bajnokság Münchenben, valamennyi magyar érdekeltséggel. Megvédte címét Kopasz Bálint K-1 1000 méteren, miután fantasztikus versenyzéssel ismét maga utasította Fernando Pimentát és mindenki mást is. Női C-2 500 méteren ezüstérmes lett Bragato Giada, Nagy Bianka csakúgy, mint férfi kenu egyes ötezer méteren Adolf Balázs. Ez utóbbit
Tag: Balaska Márk
Simán nyert az olimpiai bajnok
Pénteken elrajtolt Szegeden az első világbajnoki válogató. A nyitónapon kilenc döntőt rendeztek a Maty-éren, ebből négyet olimpiai számban. Kopasz Bálint és Adolf Balázs is fölényes győzelemmel zárt fő számában. Női K-1 500 méteren Rendessy Eszter végzett az első helyen, míg kenu kétszázon Takács Kincső volt a leggyorsabb. 47249
Újabb öt magyar egység a vasárnapi döntőben, nyolc érem a paraversenyben
Újabb öt hazai egység biztosította a helyét a döntőben a szegedi kajak-kenu világkupa szombat délutáni programjában, a paraversenyeket pedig további nyolc éremmel zárták a magyarok. 34161
A duplázók napjával zárult a tesztverseny-sorozat
A koronavírus-járvány miatt kiírt tesztverseny-sorozat utolsó fordulójában már felnőtt válogatott női kajakosok is vízre szálltak. K-1 500 méteren mindkét futamot az olimpiai bajnok Csipes Tamara nyerte meg a még mindig csak 19 éves Gazsó Dorka előtt. Egyesben duplázni tudott Balla Virág, Dombvári Bence és Bodonyi András is, férfi kajaknégyesben pedig
Műtétje után kiváló formában tért vissza Molnár Péter
Csak egy embert cserélt le a négyesben Hüvös Viktor edző, ennek ellenére a hajóban senki nem ott ül, ahol tavaly. A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású egység az új felállásban is gyors volt, és mindkét futamot megnyerte a szolnoki edzésversenyen, K-4 500 méteren. Balla Virág, és
Világbajnok a női négyes, 11 kvótát szereztünk vasárnap
A női és a férfi kajak négyes is megszerezte az olimpiai kvótákat, előbbi egy fantasztikus világbajnoki címmel. Női kenu párosunk és Kozák Danuta is bezsebelt három kvótát, és három érmet is. A vasárnap délelőtti történések. 25772
Kiss Péteré az első magyar aranyérem a szegedi vb-n!
A parakajakos Kiss Péter fantasztikus versenyzéssel megszerezte az első magyar érmet, és mindjárt az első aranyérmet az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Rajta kívül Varga Katalin is kvótát szerzett, de az épeknél az olimpiai számokat tekintve továbbjutott Kozák Danuta, Kiss Tamás és a Kammerer, Gál páros is. Összefoglaló a péntek
Kozák Danuta és Kopasz Bálint a rövidebb távon is verhetetlen
Kozák Danuta és Kopasz Bálint lemásolta a nyitónapot, Nagy Bianka pedig olimpiai számban okozott meglepetést a szolnoki második válogatón szerdán. 23203
Közvetítésdömping az M4 Sporton a 2019-es hazai világbajnokságokról
Mind a négy jövő évi, hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságot - az asztalitenisz, a vívás, a kajak-kenu és az öttusa 2019-es fő versenyét - élőben közvetíti az M4 Sport. 17317
Kozák Danuta visszatért, és óriási fölénnyel nyert
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta szülésből visszatérve egészen elképesztő magabiztossággal győzte le a világbajnokok sorát felvonultató mezőnyt 500 egyesben Szegeden az Európa-bajnoki válogatón. 12694