Két arany, egy ezüst, két bronz az Eb pénteki napján

A pénteki napon rendezték az első döntős délutánt a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon, ahol alaposan bekezdtek a magyar csapat tagjai. Az épeknél a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter páros szerezte az első aranyérmet, a parakenusok közül pedig Juhász Tamás állt fel a dobogó legfelső fokára, de a többi magyar is maradandót alkotott.

Minden számban ott leszünk Tokióban!

"Amiért jöttünk, az megvan!" - nyilatkozta boldogan Hüttner Csaba szövetségi kapitány a csütörtöki nap végén. Hatalmas csatában ugyanis két férfi kenus olimpiai kvótát szerzett az Adolf Balázs, Fejes Dániel-páros C-2 1000 méteren, és a magyar csapat begyűjtötte az utolsó férfi kajakos indulói helyet is azok után, hogy kajakban a Béke

Még van esély az összes kvóta megszerzésére

Az olimpiai pótkvalifikációs verseny szerdai napján minden magyar hajó kvalifikálta magát a csütörtöki finálékba. Csizmadia Kolos, Bodonyi András és az Adolf, Fejes-duó már az előfutam után kezdhetett készülni a döntőkre, kajak páros 1000 méteren viszont a Béke Kornél, Varga Ádám-párosnak a középfutamban is indulnia kellett, de végül ők is a