Hétfőn délelőtt megtartotta utolsó nagy, közös edzését a keddtől vasárnapig tartó, 26. Karate Világbajnokságon induló magyar karate válogatott. 57197
Tag: Dr. Mészáros János
Rekordlétszámmal startol kedden a budapesti karate vb
Világklasszis sportolók vehettek át díjat a MEFS Gáláján
Köszöntötték a Világjátékok Magyar Csapat tagjait
Az NVESZ is segíti az ukrajnai menekülteket
A Nemzeti Versenysport Szövetség saját forrásaiból egymillió forintot felajánl az Ukrajnából menekültek megsegítésére. A nem olimpiai sportágakat tömörítő, 60 tagszervezetet képviselő NVESZ emellett a hozzá tartozó sportági szövetségeken keresztül is igyekszik minden segítséget megadni a bajba jutottaknak. 46128
Új sportágakkal bővült a Nemzeti Versenysport Szövetség
Kedden tartotta idei közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség. 40081
Kanyó Dénes jelölése az egész magyar sporttársadalom sikere
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke szerint azzal, hogy Kanyó Dénes bekerült a Világjátékok All Star-ba, az az egész magyar sporttársadalom sikere. 37157
Kulcsár Krisztiánt újraválasztották
A korábbi elnököt, Kulcsár Krisztiánt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban tartott tisztújító közgyűlésen, ahol az új elnökségbe Wladár Sándor is bekerült. 31975
Új sorozattal jelentkezik az NVESZ!
Legjobbjait jutalmazta a karate szövetség
Tavalyi kiemelkedő eredményeikért 95 sportolót és szakembert díjazott évértékelőjén a Magyar Karate Szakszövetség. Dr. Mészáros János elnök beszédében hangsúlyozta a sportág hazai fejlődését, amelyeket szerinte a tavalyi sikerek is jeleznek. Az eseményen szerződéseket is aláírtak, amelyek a sportág iskolai oktatását segítik elő. 29090






