Két arany-, két ezüst-, és négy bronzérmet szereztünk az ICF Gyorsasági Világkupa és Para Kajak-Kenu Világbajnokság szombati versenynapján. 60668
Tag: Fekete Ádám
Fekete Ádám a Csónakház Podcastben: „Rettentően kellemetlen ellenfelek leszünk!”
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hivatalos podcastjének második adásában a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Fekete Ádámmal beszélgetett Kurilla Viktor, az MKKSZ sajtófőnöke. Nem félt elmondani, hogy miként élte meg a mélypontokat a karrierje során, miért akarta feladni több év kemény munkáját, hogyan állt össze a Fekete, Korisánszky páros, illetve ellenfeleinek is
Új rendezvényközponttal és rekordszámú sportággal jön a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó!
Az ország egyedüli, legnagyobb és legváltozatosabb sportági palettájával nyitja meg kapuit szeptember 15-én, pénteken és 16-án, szombaton a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, Kőbányán, a Merkapt Sportközpontban. Egy évben két alkalommal, több mint 15 éve várja a látogatókat a helyszín, ahol eseményenként több mint 20 ezer látogató kóstolhat bele
Újabb három érem, kenuban is megvan a maximális kvóta
Egy bronzérem az első döntős délután mérlege Krakkóban
Magyar éremeső Münchenben
A vasárnapi a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napja. A magyar para válogatott után az épek döntői következtek. A női K-1 1000 méteren induló Pupp Noémi adta meg a kezdőlöketet a mieinknek első helyével, de itt nem volt vége a magyar érmek sorának, amikből olimpiai számokban is jutott. A Nádas Bence,
Kopasz Bálint visszaszerezte világbajnoki címét
Az olimpiai bajnok 2019 után másodszor lett világbajnok a férfi K-1 1000 méteren, óriási csatában megelőzve Fernando Pimentát. Női K-2 200 méteren Kiss Blanka, Lucz Anna is aranyérmes lett, míg a fiatal Bragato Giada, Nagy Bianka az olimpiai ötszáz és a rövidebb kétszáz méter kenu párosban is harmadikként végzett. Para
Hatalmas siker: sorozatban harmadszor is világbajnok Kiss Péter Pál!
A paralimpiai bajnok rajt-cél győzelmet aratott KL1 200 méteren, így 2019 és 2021 után, ezúttal is ő bizonyult a világ legjobbjának, míg Suba Róbert negyedik lett. Rozbora András hetedikként zárt KL2-ben, Kiss Erik pedig nyolcadik lett KL3-ban. Az épeknél középfutamokat rendeztek, Rendessy Eszter, Kopasz Bálint, Korisánszky Dávid és a Hajdu
Lucz Anna, Rendessy Eszter és Kopasz Bálint is győzött a szegedi világkupán!
A magyar versenyzők három arany-, két ezüst és két bronzérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben. 34147
Kiss Péter szerezte az első aranyat a szegedi világkupán
A paraversenyzőknek hála már az első napon szépen gyűjtögette az érmeket a magyar válogatott a szegedi gyorsasági világkupán. Péntek délután megszületett az első arany is férfi KL1 200 méteren. Az épeknél Kopasz Bálint 500-on is döntőbe jutott, és erődemonstrációt tartott az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros is. 34138