A két napi esőzés után végre napfényes reggel köszöntött a Maty-érre, ahol a szombati döntős napon 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet nyertek a magyar versenyzők. Fantasztikusan menetel csapatunk. 49666
Tag: Gönczöl Laura
Olimpiai ezüstérmes és felnőtt világbajnokok az ifjúsági, U23 vb-csapatban
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége elfogadta a hazai rendezésű ICF ifjúsági, U23 gyorsasági világbajnokságon szereplő magyar válogatott névsorát. A szezon legfontosabb utánpótlás versenyét augusztus 31. és szeptember 4. között rendezik a szegedi Maty-éren. Makrai Csaba és Foltán László szövetségi kapitányok a lehető legerősebb keretet állították össze, amelyben többek között ott
Az új olimpiai számban győzött a Nádas Bence, Kopasz Bálint páros!
Kopasz Bálint és Nádas Bence is a döntőre tartalékolt
Pénteken az elő-, és középfutamokkal megkezdődött az első gyorsasági Világkupa Szegeden. Magyar szempontból jól alakult a nap, hiszen az előfutamokból mindenki továbbjutott, sőt biztos döntős egységeink is vannak már. Kopasz Bálint K-1 1000 méteren még csak „bemelegített”, és már az is eldőlt, hogy legalább négy döntőben két-két magyarnak szurkolhatunk majd.
Hüttner Csaba: „Nagyon pozitív a kép”
A magyar küldöttség 6 arany-, 6 ezüst-, és 3 bronzéremmel zárta az szegedi ICF gyorsasági világkupát. Hüttner Csaba szövetségi kapitány is értékelte a látottakat, szerinte férfi kajakban meglehet a hiányzó kvóta, de beszélt az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupárosról, az ifjúsági korú versenyzők teljesítményéről, és a C-1 1000 méterről is.
Egy arany- és három ezüstérmet szereztek a magyarok vasárnap délelőtt
A magyar versenyzők egy arany és három ezüstérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi döntős programjának első részében. 34176
Lucz Anna, Rendessy Eszter és Kopasz Bálint is győzött a szegedi világkupán!
A magyar versenyzők három arany-, két ezüst és két bronzérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben. 34147
Kiss Péter szerezte az első aranyat a szegedi világkupán
A paraversenyzőknek hála már az első napon szépen gyűjtögette az érmeket a magyar válogatott a szegedi gyorsasági világkupán. Péntek délután megszületett az első arany is férfi KL1 200 méteren. Az épeknél Kopasz Bálint 500-on is döntőbe jutott, és erődemonstrációt tartott az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros is. 34138
Fiatalok helyettesíthetik Balla Virágékat a holnap kezdődő világkupán!
Elővigyázatosságból a világkupára készülő magyar válogatott 56 versenyzője, valamint az edzők és a csapatvezetők is átestek a héten PCR-teszten, közülük egyedül Balla Virág fertőzött koronavírussal. 34105
Díjazták az év legjobbjait
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáró gáláján ünnepélyes keretek között átadták az év legjobbjainak járó díjakat. 27627