Jön a népszerű rendezvény. 68201
Tag: Kapás Boglárka
Sárkány Zalán meglepetés vb-aranya a Duna Arénában
Háromezer-ötszáz ember tombolt a Duna Aréna lelátóján, amint Sárkány Zalán egészen valószínűtlen – és még önmaga által sem várt – módon nekilódult a 800 gyorsnak, aztán olyan tempót diktált, amit este senki sem bírt tartani. Új országos csúcsa pedig jobb volt a németek olimpiai bajnokának, Florian Wellbrocknak a reggel elért,
Huszonhárom úszó utazik Párizsba, Milák Kristóf csak pillangón indul
Minden idők legeredményesebb szereplésével zárt a magyar csapat az úszó Eb-n
A zárónapi fergeteges hajrával, Kós Hubert 200 vegyesen, illetve Késely Ajna 400 gyorson aratott győzelmével sikerült beállítani a 2016-os londoni Eb aranyrekordját (10). S miután Sárkány Zalán (1500 gyors) és Kapás Boglárka (200 pille) bronzérmet szerzett, a végén az országos rekordot rerpesztő női vegyesváltó ezüstje azt jelentette, hogy meglett a
Késely Ajna Európa-bajnok lett 800 méteren gyorson
Kapás Boglárka és Telegdy Ádám együtt szeretnének Párizsba menni
Telegdy Ádám is Párizs felé vette az irányt, miután élete legjobbját – és egyben az idei világranglistán harmadik időt – úszva második helyre lépett a 200 hát olimpiai kvalifikációs hazai rangsorában. Felesége, Kapás Boglárka stílszerűen, aranyéremmel búcsúzott a nagypályás ob-ktől (800 gyorson), száz pillangón pedig Milák Kristóf – szintén világranglista-harmadik
Kapás Boglárka is ott lesz Párizsban, Milák Kristóf újabb két aranyat nyert
Dohában még négy századdal lemaradt róla, a 126. Szerencsejáték Zrt. Országos Bajnokság második napján viszont simán megúszta az olimpiai szintet Kapás Boglárka 200 pillangón. Ugyanezen a távon Milák Kristóf „csak” nyert, az ideje nem robbant, így viszont maradt elég energiája az 50 gyorsra, ahol olimpiai szinttel sikerült beérnie elsőként. 59847
A Heavy Tools készíti a magyar csapat formaruháit a párizsi játékokra
A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia megnyitóján nem egy stadionba vonulnak be a sportolók, hanem hajóval érkeznek a Szajnán a nemzeti csapatok. Immár nem titok többé, hogy a magyar csapat formaruháit – melyet a hajón is viselnek majd – a Heavy Tools tervezi és készíti. A tervek közül Epres Panni
Kapás Boglárka és Betlehem Dávid is győzött a Duna Arénában
Egy újabb varázslatos nap a Duna Arénában: végre megszülettek az első magyar aranyak a Világkupa-sorozatban, Kapás Boglárka (400 vegyes) és Betlehem Dávid (1500 gyors) révén, ráadásul Dávid egyéni csúccsal győzött. Pádár Niki 200 gyorson úszta élete eddigi legjobbját – ami egyben új junior Európa-csúcs. Márton Richárd 200 pillangón lett ezüstérmes
Úszó vb: Huszonhárman a védettek listáján
Jelenleg huszonhárom tagú a fukuokai világbajnokságra kijelölt magyar medencés úszóválogatott – avagy a MÚSZ elnöksége elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így a szombaton, Kaposvárott véget ért 125. országos bajnokság után tizenkét férfi és tizenegy női úszó részvétele vált biztossá. 53467