Ötnapos edzőtáborral készült Csongrádon a hatalmas létszámú, csaknem kilencven fős magyar utánpótlás pointfighting válogatott az augusztus végi kick-box Európa-bajnokságra. A szakág vezetője, Csikós Péter szerint a fiatal sportolók gyakorlatilag már készen állnak az Eb-re, a következő három hétben pedig tökéletesíteni fogják a formájukat, és erős csapattal utaznak majd Isztambulba. 55992
Tag: Kick-box Eb
Hét magyar felnőtt arany a kick-box Eb-n
Hét első, kilenc második és tíz harmadik helyet szereztek a magyarok a felnőttek között a törökországi Antalyában megrendezett kick-box Európa-bajnokságon. A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre pályázó sportág Eb-jén – amelyen 39 ország több mint 900 versenyzője indult – a magyarok közül Fésű Lajos volt a legeredményesebb, aki két szabályrendszerben
Szép eredmény körvonalazódik a kick-box Eb-n
A félidejénél már két felnőtt és öt veterán aranyéremnél tart a magyar válogatott a törökországi Antalyában kick-box Európa-bajnokságon. A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre pályázó sportág hétfőtől szombatig tartó Eb-jén 39 ország több mint 900 versenyzője lép tatamira és száll ringbe, köztük 41 magyar versenyző. 50886
Elmarad az idei kick-box Európa-bajnokság
Sporttörténelmi kick-box Eb lesz Győrben augusztusban
Augusztus 26. és 31. között az Audi Aréna Győr ad otthont az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak. A verseny a sportág eddigi legnagyobb korosztályos kontinensviadala lesz 38 ország közel 1600 versenyzőjének részvételével. A rekordlétszámú Eb-n a magyaroktól minden idők legjobb eredményét várja a szakvezetés – jelentette ki Galambos Péter, az eseményt
Nyolc magyar döntős a kick-box Eb-n
Tizenöt érem már „zsebben” van a Mariborban zajló kick-box Európa-bajnokságon. A 31 ország 500 versenyzőjét felvonultató kontinenstornán a magyarok nyolc döntőbe verekedték be magukat. A tavalyi budapesti vb legeredményesebb sportolója, Veres Roland két kategóriában is bejutott a fináléba, de bátyjai, Alex és Richárd is aranyéremért lépnek tatamira. 16878
Veres Roland és Busa Andrea is aranyérmet szerzett a kick-box Eb-n
Két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárt a magyar kick-box válogatott a Pozsonyban megrendezett kick-light, low-kick és K1 Európa-bajnokságon. Az első helyen végzett a WAKO világszervezet idei világkupa sorozatát nemrég megnyerő Veres Roland és a májusi budapesti vk legeredményesebb magyarja, Busa Andrea. Az Eb-n a masters korosztálynak is rendeztek