Tíz magyar elsőség az olaszországi kick-box világkupán

Négy napon keresztül folytak a küzdelmek Jesolóban a kick-box sportág nemzetközi szervezete, a WAKO világkupa sorozatának olaszországi állomásán, ahol 43 ország 1500 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe. A magyarok remekül szerepeltek, hiszen megnyerték az éremtáblázatot, és a felnőtteknél kereken tíz aranyat hoztak haza. 59617

Tizenkét magyar arany a budapesti kick-box világkupán

Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország közel 1700 sportolója indult. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést. A vk nagy sportdiplomáciai sikert is hozott: Király István

Magyar aranyak az olaszországi kick-box világkupán

Veres Roland, Busa Andrea és Nagy Henrietta sikereit hozta a Riminiben megrendezett kick-box Világkupa, amelyen 36 ország közel 1300 versenyzője indult. A 19 éves létére világsztárnak számító Veres Roland három elsőséget szerzett, míg a két női sportoló két-két aranyérem részese volt – valamennyien a pointfighting szabályrendszerben diadalmaskodtak. 12935