A vasárnapi a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napja. A magyar para válogatott után az épek döntői következtek. A női K-1 1000 méteren induló Pupp Noémi adta meg a kezdőlöketet a mieinknek első helyével, de itt nem volt vége a magyar érmek sorának, amikből olimpiai számokban is jutott. A Nádas Bence,
Tag: Kulifai Tamás
Az új olimpiai számban győzött a Nádas Bence, Kopasz Bálint páros!
Simán nyert az olimpiai bajnok
Pénteken elrajtolt Szegeden az első világbajnoki válogató. A nyitónapon kilenc döntőt rendeztek a Maty-éren, ebből négyet olimpiai számban. Kopasz Bálint és Adolf Balázs is fölényes győzelemmel zárt fő számában. Női K-1 500 méteren Rendessy Eszter végzett az első helyen, míg kenu kétszázon Takács Kincső volt a leggyorsabb. 47249
Éremeső Dániában
Két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben. 43313
Újabb öt magyar egység a vasárnapi döntőben, nyolc érem a paraversenyben
Újabb öt hazai egység biztosította a helyét a döntőben a szegedi kajak-kenu világkupa szombat délutáni programjában, a paraversenyeket pedig további nyolc éremmel zárták a magyarok. 34161
Kiss Péter szerezte az első aranyat a szegedi világkupán
A paraversenyzőknek hála már az első napon szépen gyűjtögette az érmeket a magyar válogatott a szegedi gyorsasági világkupán. Péntek délután megszületett az első arany is férfi KL1 200 méteren. Az épeknél Kopasz Bálint 500-on is döntőbe jutott, és erődemonstrációt tartott az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros is. 34138
Három magyar páros, három különböző vb-érem Szegeden
A Hagymási, Medveczky páros arany-, a Hajdu, Jonatán kettős ezüst-, a Lucz, Kiss egység pedig bronzérmet nyert az ICF olimpiai kvalifikáció kajak-kenu világbajnokságon. A pénteket Kopasz Bálint és Fernando Pimenta középfutamos csatája zárta. Ez történt a harmadik versenynap délutáni programjában. 25739
Kiváló magyar kezdés a szegedi vébén
A szerda délelőtti versenyekkel ténylegesen is elrajtolt az ICF kajak-kenu világbajnokság Szegeden. Bár Dombvári Bence nem jutott egyből a döntőbe, mivel számában, K1 500-on annyi induló van, hogy muszáj középdöntőzni, de az előfutamban mutatott teljesítménye bizakodásra adhat okot. Akárcsak a Hajdu, Fekete férfi kenu páros futamgyőzelme. 25682
Nagy Bianka indul C1 200-on a szolnoki szétlövés után
Kozák Danuta visszatért, és óriási fölénnyel nyert
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta szülésből visszatérve egészen elképesztő magabiztossággal győzte le a világbajnokok sorát felvonultató mezőnyt 500 egyesben Szegeden az Európa-bajnoki válogatón. 12694