Szlovák siker Bükön

A kétnapos, büki FIFG 500-as tornát Jan Kozak nyerte, aki mondhatni, rajt-cél győzelmet aratott, miután az első nap után is ő állt az élen. Északi szomszédaink és a magyarok domináltak a dobogós helyekért vívott csatákban. Új nevet kaptak a büki pályák. 55376

Bronzéremért játszik hétfőn a válogatott, Bacskai Bence az élen

Vasárnap mozgalmas napja volt a magyar küldöttségnek. Kora reggel pótolták a harmadik egyéni versenynap szombatról megmaradt szakaszait és a péntekről áthúzódó magyar-norvég negyeddöntőt a szeniorok csapatversenyében. Utóbbi megnyerése után pedig délután már az elődöntőben volt jelenése a 45 év feletti csapatnak. 54241

Bacskai Bence vezet a vb-n, jöhet a csapat elődöntő

A szombati versenynap programja sem ment végig az orlandói footgolf világbajnokságon. Kevésbé bánjuk, mert úgy térhet nyugovóra a küldöttség, hogy többen is biztosan ott lesznek a keddi egyéni döntő napon, ráadásul Bacskai Bence átvette a vezetést egyéniben! Vasárnap jön a csapatverseny folytatása is, ahol a szenioriok délután minden bizonnyal már

Közel a vb-elődöntőtől a magyar csapat

A szenior válogatott óriási lépést tett azért, hogy az éremért játszhasson hétfőn. A vihar ugyan ismét félbeszakította a versenyt, de a negyeddöntőben a norvégok ellen addigra igen megnyugtató előnyre tett szert a válogatott. Szombaton a harmadik egyéni versenynappal folytatódik a világbajnokság Orlandóban. 54186

A legjobb nyolc között a szenior csapat

A férfi csapat csoportmásodikként zárta a csoportkört az orlandói footgolf világbajnokság harmadik versenynapján, míg a szeniorok sikerrel vették az első akadályt és Portugáliát búcsúztatva készülhetnek a negyeddöntőre. 54156

A rekordok tornája – kezdődik a negyedik footgolf világbajnokság!

A sportág negyedik világbajnokságát hétfőtől kilenc napon át az Egyesült Államokban található floridai Orlando városában rendezik. 39 ország közel ezer játékosa áll majd az elrúgókhoz, hogy három egyéni és három csapat kategkóriában döntsön az elsőség kérdéséről. Hazánkat 18 versenyző képviseli, mások mellett az első világbajnok Lengyel Bélával, az Eb-harmadik Tajtyi

Ujvári Iza Bajnokból Kihívó lett

Visszatért az Exatlonból a footgolf pályára Ujvári Izabella. A tévés vetélkedőből megismert, többszörös magyar bajnok footgolfos a vasárnapi, Lakiteleken rendezett versenyen játszott először a szezonban és rögtön meg is nyerte a hölgyek kategóriáját. Ezzel a korábbi bajnok kihívóvá lépett elő, ugyanis 2021-ben Dreilinger Andrea volt a magyar bajnok, így most