Huszonharmadik szezonjukat teljesítették 2023-ban a Sződy fivérek. Szabolcs és Zsolt minden évben lelkiismeretesen felkészül a versenyszezonra. Kupáikat idén nem gyarapították, még a dobogóra sem sikerült feljutni. Mégsem távoztak érem nélkül ebben az évben…Szezonértékelő interjú a Sződy fivérekkel, Szabolccsal és Zsolttal. 57667
Tag: Magyar Szlalom Bajnokság
Jubileumi szlalomverseny Kecskeméten
Lacházi szlalom ismét
Verseny esőben és szárazon
Egy igazi nyári verseny – A Sződy fivérek szlalom futama
Szezonzáró M-Ring szlalom futam
Tesztpályán versenyeztek a szlalomosok
Szlalomverseny a városban
A dunaújvárosi szlalom futam versenyzőinek egy különleges pályán kellett megküzdenie. A Dunai Vasmű bejárata előtt, igen nagy területen készült el az utcai versenypálya. Ez tartogatott kihívásokat, hiszen szűk, tereptárgyakkal teli és igen kanyargós. De 69 nevező várta a rajtot. 35024
„Motiváltak vagyunk” – interjú a Track Racing csapatával
Rendhagyó kezdettel indul a 2020-as autósport szezon, így a Magyar Szlalom Bajnokság is. Hiszen a tervezett április eleji kezdés két hónappal eltolódott. Az ok természetesen itt is a világjárvány és az ezt megelőző óvintézkedések. 31427
Dobogóval zárult a szezon
Október 12-én elérkezett a szezonzáró futam napja. 27085