Megtartotta felkészülési edzőtáborát a nyár végén sorra kerülő budapesti utánpótlás kick-box világbajnokságra a formagyakorlat válogatott. A fiatalok 24 fővel vettek részt a kiskunhalasi táborban. Puravecz Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának vezetője elmondta: 6-8 aranyérem megszerzését reméli a hazai rendezésű világversenyen, amelyet augusztus 26. és 31. között rendeznek a
Tag: Puravecz Péter
Kick-box: vb- és Eb-érmekre hajtanak a formagyakorlatosok
Érmeket remélnek a formagyakorlatosok a kick-box vb-n
Augusztus közepén ötnapos edzőtáborral készült a magyar formagyakorlat válogatott az utánpótlás kick-box világbajnokságra. Puravecz Péter szakágvezető szerint a hazai formagyakorlat szakág folyamatosan fejlődik, és ugyanez elmondható a tábor résztvevőiről is, akiktől érmeket várnak az október elején sorra kerülő vb-n – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 49358
Tizenkét magyar arany a budapesti kick-box világkupán
Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország közel 1700 sportolója indult. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést. A vk nagy sportdiplomáciai sikert is hozott: Király István
Remekeltünk formagyakorlatban a budapesti kick-box vk-n
Több szakágban is szereztek érmeket a felnőtt magyar versenyzők a budapesti kick-box világkupa szombati napján. 22191
Szaltózó gyerekekkel és kardozó felnőttekkel is épülhet a magyar kick-box
Dinamikus és látványos fejlődést ígér a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának ősszel kinevezett felelőse. Az őszi maribori Európa-bajnokságon még versenyzőként remeklő Puravecz Péter nemrég Amerikában járt egy különleges kurzuson, ahol a technikai elemeken kívül arról is tanult, miként építse fel a hazánkban még gyerekcipőben járó szakágat. 20549
Nyolc magyar döntős a kick-box Eb-n
Tizenöt érem már „zsebben” van a Mariborban zajló kick-box Európa-bajnokságon. A 31 ország 500 versenyzőjét felvonultató kontinenstornán a magyarok nyolc döntőbe verekedték be magukat. A tavalyi budapesti vb legeredményesebb sportolója, Veres Roland két kategóriában is bejutott a fináléba, de bátyjai, Alex és Richárd is aranyéremért lépnek tatamira. 16878